Aktuális

Eltűnés Maglódon: Rejtélyes idegen vitte vissza Gyula Hummerjét a házához

Bors

Létrehozva: 2019.05.23.

<p>Pintér Gyula eltűnése másnapján, az éj leple alatt valaki visszacsempészhette a vállalkozó Hummerjét a férfi maglódi családi házának udvarába. Pintér testvére szerint a kocsin ideiglenes rendszám van, aligha mehettek vele Szlovákiába.</p>

Újabb megdöbbentő információk birtokába jutott a Bors a tizenhárom nappal ezelőtt eltűnt Pintér Gyula rejtélyes ügyével kapcsolatban. Mint megírtuk: a luxuskocsik átépítésével és felújításával foglalkozó vállalkozó május 10-én a gyömrői műhelyéből előbb a maglódi otthonába, majd a vizslája társaságában a Hummerjével ismeretlen helyre távozott. Az ötvenéves férfi kutyáját napokkal később a szlovákiai Léva közelében találták meg. A Bors pedig kiderítette: a fekete monstrummal egy rejtélyes idegen szombat éjszaka beparkolt Gyula házának udvarába.

Hívásra indult el otthonról a vállalkozó

Gyula testvérének elmondása szerint a férfi a Hummerrel csak az otthona és a közelben lévő műhelye között közlekedett, mivel ideiglenes rendszám van a kocsin. A hozzátartozó kizártnak tartja, hogy a terepjáróval Szlovákiáig autóztak volna.

– Pénteken úgy ment el, mintha elhívták volna valahova, biztosan nem hosszú időre készült. Én vasárnap éjszaka mentem a házához, de akkor már érdekes módon az udvarban parkolt a kocsi. A rendőrség már lehet, hogy tudja, de nekünk fogalmunk sincs, ki vihette oda. A körülmények arra utalnak, hogy nem a testvérem. A jelek szerint nem járt a házában. Szombat éjszaka kerülhetett vissza az autó – mondta a Borsnak szerdán Ildikó, az aggódó testvér.

A szomszédoknak nem tűnt fel semmi 

A hozzátartozók szerint a kocsit egy napig a közelben tárolhatták, ezért is kérték az emberektől, hogy jelentkezzen, aki látta a kérdéses időpontban a Hummert arrafelé közlekedni. Szombaton még valakivel szembejött, de azt nem tudni, ki ült a volán mögött.

– Ugyan a kocsinak jellegzetes, dübörgő hangja van, de a szomszédoknak ez már jól megszokott, így nem tűnt fel nekik semmi szokatlan az éjszaka. Később átálltunk vele a műhelyéhez, ahol jelenleg is parkol. A nyomozók azóta már teljesen átvizsgálták, rögzítettek minden nyomot belőle – magyarázta Ildikó.

A zsaruk eleinte eltűnésként kezelték az ügyet, de a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság már személyi szabadság megsértése miatt, ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Pénteken jelzett be utoljára a mobiltelefon

Pintér Gyulának nincsenek gyermekei, a szülei pedig már elhunytak, de a testvére és a keresztlányai minden követ megmozgatnak, hogy viszontláthassák szerettüket.

– A telefonja a péntek esti órákban adott jeleket utoljára. Ami biztos, hogy ez Magyarország területén volt. Nem tudjuk, hogy a testvérem egyáltalán megfordult-e a határon túl. A végsőkig bízom benne, hogy előkerül. A keresés minden részében próbálom kivenni a feladatom, már dolgozni sem tudok, csak azzal foglalkozom, hogy minél többet megtudjak. Az öcsém rengeteg emberrel jóban volt, számos hazai híres emberrel kapcsolatban állt. Bíztam abban, hogy valaki előáll valamivel, de sajnos még mindig a sötétben tapogatózunk – tette hozzá a csalódott nő.

Bűnbandák fellegvára

Nem sok jóra enged következtetni, hogy az eltűnt férfi kóborló kutyájára Léva közelében találtak rá. Ez a város ugyanis a szlovákiai szervezett bűnözés központja – mondja az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának egykori kiemelt főnyomozója.

– Ott született az Aranykéz utcai robbantásért és Fenyő János megöléséért is elítélt Jozef Rohác. A hozzá köthető körnek a mai napig Léva a fellegvára – magyarázta dr. Györei Péter. – Nemrégiben ütöttek rajta a rendőrök egy bűnbandán, akik Szlovákiában lízingelt luxusautókat adtak el hamis papírokkal hazánkban – tette hozzá a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák