Egyre többet találkozhatunk az interneten olyan hirdetésekkel melyekben fiatal egyetemisták keresnek támogatót szexuális ellenszolgáltatás fejében. Mi is regisztráltunk egy ilyenre.
<p>Ketrecbe zárták, csípős szósszal bekenték, sőt, arra kényszerítették az ifjú gólyákat az idősebb diákok, hogy egymásra hányjanak. Az egyetem vizsgálatot indított a brutális rituálék ügyében.</p>
Bíróság tárgyalja három New York-i egyetemi hallgató szexuális kalandját. A két fiú lepedőakrobatikája mégsem volt annyira kellemes a lánynak, ezért feljelentést tett.
Jure Jeric, a 22 éves spliti zseni az Oxfordi Egyetem legjobb diákja. A fiatalember a fantasztikus lehetőségekről és arról is beszélt, hogy miként kerülhet be egy fiatal tehetség az elitegyetemre. Nem kell hozzá okvetlenül csodagyereknek lenni.
Az úgymond funkcionális tréning hiteles megismerése volt az ELTE Fit Night elnevezésű rendezvény egyik célja. Mindamellett ezernél több, a felsőoktatásban tanuló fiatal mozgott, és összességében ez volt a szabadidős tevékenység legfontosabb eredménye.
Hétfőn éjfélkor rendezték meg a hagyományos kötélhúzó versenyt a budapesti Műszaki egyetem és a Corvinus egyetem között, de ezúttal balul sült el a móka. Tízen megsérültek, hét embert kórházban ápolnak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen akciózott péntek délelőtt a Hallgatói Hálózat: a diákszervezet egyik aktivistája kötélen lógott az épület oldalán húsz percig, kezében egy "minden ideköt" feliratú táblát tartva.
A diákok hat követelései közül öt pontot teljesített a kormány – állítja Giró-Szász András kormányszóvivő. Lapunk a követeléseket és az ígéreteket vette számba. Kiderült: sok még a homályos részlet. Közben sztrájkoltak és...
Egyelőre senki nem tudja, mennyit kell majd fizetni az egyes szakokon szeptembertől, de hamarosan kiderül. Az elkeseredett diákok mára az eddigieknél is nagyobb tüntetést ígérnek.
Látványos, de haszontalan kísérlettel ütötte agyon idejét öt harvardi egyetemista: hőlégballonnal hamburgert küldtek az űrbe. A vállalkozás sikeres volt, a szendvics épségben visszaért a Földre.
Az egyetemi ponthatárok kihirdetésével diákok ezrei fogtak lázas keresésbe, hogy megfelelő szállást találjanak a szemeszterre. A Bors utánanézett, mi a legjobb választás. A pénz fontos, de az sem mindegy, kikkel osztja meg a főiskolás a kecót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.