Holtan találták meg barátai egy közös buli utáni reggelen a 19 éves egyetemistát. Szervezetében halálos mennyiségű alkoholt találtak.
Student, 19, died hours after downing lagers and rum in rugby drinking game at unihttps://t.co/f5GGjnRKsX pic.twitter.com/Fw51PunhVE
— Daily Star (@dailystar) April 20, 2021
Tragédiába fulladt az angliai Gloucestershire Egyetem egyik bulija, a 19 éves Sam Pottert másnap reggel holtan találták meg. Az eset még két éve, május 9-én történt.
Azóta számos vizsgálatot elvégeztek, és bírósági tárgyalásokat tartottak az ügyben. Mára kiderült, az egyetemista halálát alkoholmérgezés okozta, miután négy órán keresztül szinte megállás nélkül ittak.
A bíróságon elhangzottak szerint nagyjából 15 első- és másodéves hallgató volt ott az évzáró bulin, és azt játszották, hogy felsőbb évesek kevernek italokat nekik.
A szemtanúk elmondták, Sam már este 18 órakor kidőlt, és részegen aludt el a padlón fekve.
Másnap 5.30-kor azonban már hiába keltették a barátai, nem ébredt fel. Mentőt is hívtak hozzá, de az életét már nem tudták megmenteni.
A vizsgálatok során kiderült, 100 ml vérben 365 mg etanolt találtak, ez pedig halálos mennyiség.
Sam nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, de semmi nem utal arra, hogy nem önszántából tette volna mindezt
- idézi a halottkémet a DailyStar. Hozzátette, nyilván egy ilyen eseményen előfordulhat társadalmi nyomás, de az elfogyasztott alkohol mennyisége Sam döntése volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.