Hannáék előtt fejet hajtottak a sógorok

Hannáék előtt fejet hajtottak a sógorok

cheerleader
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 15. 12:30
Bors

Továbbra sem dőlnek hátra a magyar cheersport legnagyobb reménységei. Szabó Hanna és Balogh Patrícia hétvégén az Austrian International Open elnevezésű nemzetközi tornán mérettette meg magát. Az egyetemista lányok produkciója olyannyira jól sikerült, hogy az első helyért járó serleggel térhettek haza a szomszédos Schwechatból.

A BEAC és az ELTE Cheer Team magyar bajnok párosa ki­sebb módosításokkal, de lényegében az orlandói világbajnokságon, Disney Worldben előadott produkciójával készült. Akkor a lányok a tizenhatodik helyen végeztek Freestyle Pom Double kategóriában.

– Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Ez a siker is azt bizonyítja, hogy Hanna és Patrícia jó úton jár – mondta a Borsnak a cheerleader páros trénere, Kovácsik Rita.

– Heti két edzéssel készültünk a versenyre, amelynek meg is lett a gyümölcse. Nagyon jó érzés látni, hogy ahogy telik az idő, egyre inkább összecsiszolódnak a csajok – újságolta boldogan. Az ELTE és a Széchenyi István Egyetem hallgatói kifejezetten jó pontszámokat kaptak a bíráktól, így joggal lehetnek bizakodók a jövőt illetően. A lányok távlati célja között szerepel, hogy kijussanak a 2018-as lengyelországi, kifejezetten egyetemista cheerleadereknek szóló világbajnokságra, amelyet első alkalommal rendeznek majd meg. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.