Kimberly Gordon édesanyjába terhesen, egy tűzijátékon csapott bele a villám, de a császármetszésnek köszönhetően mindketten túlélték. A kicsi haja viszont azóta égnek áll az elektromos töltéstől.
Az orvosok legfeljebb három császármetszést javasolnak. Katalin ennek az ötszörösén van sikeresen túl. A mélyen vallásos házaspár tizenötödik gyermeke március 31-én született a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán.
Felelőtlen, önmaga és gyermekei életét kockáztató, bigott – tudom, vannak, akik ezt gondolják Katalinról, aki tizenötödik gyermeke megszülésére is vállalkozott, noha mindig császározni kell. Ezzel világrekordot állított fel.
Azért hívták át, hogy segítsen - ha kell - a masztiff ellésében, Mikor két kölyök nem jött világra egyszerűen császármetszést végzett az állaton, de úgy, hogy még életében nem tett ilyet.
Sürgősségi mentő szállította kórházba azt a brazil asszonyt, akinél terhessége 41. hetében elviselhet fájdalom jelentkezett. Az orvosok császármetszést végeztek el rajta, azonban őket is megdöbbentette a látvány, ami a műtőasztalon tárult eléjük.
A 36 éves háromgyerekes anyuka paranoid skizofréniában szenved, ezért a bíróság engedélyezte, hogy akarata ellenére császármetszést végezzenek rajta. Ez a második ilyen eset Angliában.
Megdöbbentő esetről számol be a Daily Mail: egy olasz nőt elkábítottak, és az akarata ellenére császármetszéssel világra hozták a kisbabáját, akit aztán örökbe fogadó szülőknek adtak.
„Nevetséges színháznak” tartja a gyászoló férj, hogy a felesége halálával végződő császármetszés ügyében az operációt végző, azóta igazgatóvá kinevezett orvos rendelt el belső vizsgálatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.