Ágica császárral szült, de ismételne!

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 19. 10:45
Nem a legkönnyebb, de élete talán legszebb napjait éli most Szögeczki Ági. Amióta megszületett a fia, minden csak a kis Patrik körül forog.
Bors

Nem könnyű Ágica számára a babázás, hiszen a kezdő anyuka a mamáján kívül szinte csak magára számíthat, mert párja, Renátó csak minden második héten utaz­hat haza olaszországi munkahelyéről – de a férfi bizonyította, hogy tökéletes édesapa.

Ágica most szerelmesebb a párjába, mint valaha, s nagyon boldog. Azt azonban sajnálja, hogy nem szülhette meg természetes úton a kisbabáját.

– Nagyon rákészültem a természetes szülésre, és szerettem volna bebizonyítani magamnak is, hogy 38 évesen is képes vagyok gond nélkül végigcsinálni az egészet – kezdte Ágica, akinek mindennapjait a TV2 Édes élet című napi realityjében követhetik nyomon.

– Aztán az orvosom közölte, hogy mivel túlhordtam a babát, és nem tágult a méhem, császározni kell. Kisebb sokkot kaptam, rám tört a sírógörcs, és mikor megláttam, hogy a párom az üvegfal másik oldalán velem együtt zokog, még inkább elérzékenyültem. Aztán csak arra emlékszem, hogy mellém tettek egy hajas babát – emlékezett Ágica, akinek bár a műtét után majd egy hétig szörnyű fájdalmai voltak, nem sokat gondolkodna az ismétlésen.

– Szeretnék mihamarabb egy testvért Patriknak. Persze még várnunk kell, hogy rendeződjenek a dolgaink. El kell döntenünk Renátóval, hogy Rómába költözünk, vagy Pesten kezdjük el a közös életünket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.