Új klipet forgat a ByTheWay. Az ország szépfiúi mellé a klipbe igazi szépség dukál, akit nem más, mint Kármán Dalma, a Miss International Hungary 2014 királynője alakít.
Sem az üzleti ügyekben, sem a csapat jövőjét illetően nem egyezett a négy srác véleménye a ByTheWayben. Patocska Olivér soha többé nem lép egy színpadra a bandával.
Lejárató kampányt vagy őszinte vallomást láthatunk a melegek társkeresőjén, ahol Feng Ya Ou Ferenc fotójára és adatlapjára bukkantunk. A hirdetőt a szexranditól a komoly párkapcsolatig minden érdekli.
Ez aztán a pech: két hét alatt két komoly vírus. Patocska Olivér sajnos most megtudta, mivel jár ez, nem is csoda, hogy ágynak esett és kórházban kötött ki.
Évek óta keserítette egyik rajongója Vavyan Fable életét. Elképesztő, hogy már egy írónőt is zaklatnak: rivaldafényben álló hírességeink évek óta, s egyre többször tapasztalják, hogy a közönség szeretete már-már fojtogatóvá válik…
A ByTheWay tagjai biztosak benne, hogy királyságuk nem lesz pünkösdi. Az X-Faktor második helyezettjeinek egyelőre nincs is okuk panaszra. A közönség rájuk kíváncsi a leginkább.
Nem követték napközben a szavazatok állását, s nem is stresszeltek a ByTheWay tagjai. Az idei X-Faktor második helyezettjei nem csalódottak, azt mondják, a legfontosabb, hogy végigcsinálhatták a versenyt.
A főnökeim nem örültek neki, hogy a hétfői és a keddi lapszámba is én írom a publicisztikát, mert szerintük lehetőséget kell adni a többi kollégának is. Nem jellemző rám, hogy feladom, tehát addig sündörögtem körülöttük, míg...
A ByTheWayt Bozsek Márk támogatta zeneszerzőként, előadóként – Danics Dóra ellenében. A színész-énekes és Dóri testi-lelki jó barátok voltak a mentorházban. Milyen érzés lehetett a lánynak a legjobb barátot ellenfélként látnia a színpadon?!
Az utóbbi évek legkülönlegesebb döntőjére, s azzal együtt a legkülönlegesebb énekes győzelmére készülhetünk ma este az X-Faktorban. Ilyen egyedi, karakteres hangok talán sosem szerepeltek a magyar tehetségkutatóban. Szombaton még hárman...
Van itt ez az alapvetően nagydumás srác, furcsa hajjal, jó hanggal, tele magabiztossággal. Tinilányok százai omlanának aléltan a karjaiba egyetlen pillantásától vagy kacér mosolyától.
Még soha nem volt békés, szeretetteljes karácsonya Patocska Olivérnek – s úgy tűnik, idén sem lesz. A ByeTheWay énekese egyelőre még azt sem tudja, egyáltalán hol fogja tölteni az ünnepeket.
Hol szerethető ufónak, hol pedig magamutogató sztárnak állítják be mentortársai Szikora Róbertet. Az R-Go frontembere biztos benne, hogy csapata miatt csipkedik.
Patocska Olivér barátnője nehezen viselte, hogy a tehetségkutatónak köszönhetően gyökeresen megváltozott a fiú élete. Próbálták megmenteni a kapcsolatot, de nem sikerült.
Előfordult, hogy Patocska Olivér egy hétig csak rizst evett, édesanyjával albérletből albérletbe költözött, és külföldön is szerencsét próbált egy szebb jövő reményében. Az X-Faktor lehetőséget adott, hogy kitörjön a szegénységből.
Hihetetlen jelenetek az x-faktorosok mentorháza előtt: a rajongók olyan vehemensen akartak aláírást, puszit kicsikarni a ByTheWay-fiúktól, hogy a biztonságiaknak kellett kimenekíteniük őket a hölgykoszorúból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.