A főnökeim nem örültek neki, hogy a hétfői és a keddi lapszámba is én írom a publicisztikát, mert szerintük lehetőséget kell adni a többi kollégának is. Nem jellemző rám, hogy feladom, tehát addig sündörögtem körülöttük, míg megunták, hogy engem hallgassanak és rám hagyták a dolgot. Amíg írok, addig legalább csend van. Apró kis hétköznapi győzelem ez, de a lelkemnek nagyon fontos diadal.
Azért ragaszkodtam hozzá, hogy én jegyezzem ezt a cikket, mert az elszántságról, és a kitartásról szerettem volna írni, amiben egyformák vagyunk a ByTheWay tagjaival és Danics Dórával is. Nem biztos, hogy mindenki emlékszik rá: az említett énekesek feltűntek már a tavalyi X-Faktorban is, de sajnos egyiküknek sem sikerült az élő show-ba jutniuk. Az akkori mentorok szerint azért, mert még nem voltak készen sem hangilag, sem lelkileg arra, hogy egy ilyen kaliberű verseny részesei legyenek.
Ha akkor visszafordulnak, ha akkor elhiszik, hogy nem odavalók, ha nem állnak neki egy éven át éjjel-nappal gyakorolni, akkor vasárnap este nem állhattak volna diadalittas arccal az RTL grandiózus színpadán, nem hallgathatták volna a zsúfolásig telt stúdió ovációját, s nem ünnepelte volna őket egy emberként az ország. Jól döntöttek, amikor nem hagyták magukat lebeszélni arról amit elterveztek.
A győztes típust egyébként ez különbözteti meg a vesztestől. Aki a csúcsra tör, azt nem tudják megállítani az akadályok, sőt, a nehézségek újabb hasznosítható energiákat szabadítanak fel bennük. Közhely, de tényleg el kell hinnünk, hogy képesek leszünk végigmenni azon az úton, amin elindultunk, különben az első lépés is fölösleges. Ha nem látjuk a lelki szemeink előtt magunkat a célvonalban, akkor soha nem is válhatunk győztesekké.
