ByTheWay Olivér szakított a párjával

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 25. 07:45
Patocska Olivér barátnője nehezen viselte, hogy a tehetségkutatónak köszönhetően gyökeresen megváltozott a fiú élete. Próbálták megmenteni a kapcsolatot, de nem sikerült.
Bors

Az énekes srác és kedvese között már az X-Faktor első élő adásának idején voltak problémák, de mindketten nagyon küzdöttek azért, hogy megmentsék kapcsolatukat. Ez azonban mégsem sikerült.

– Ági a tökéletes lány volt a számomra, mégis ki kellett mondanom, hogy legyen vége. Rosszul viselte azt, hogy bekerültem egy új közegbe, az X-Faktorba, ahol folyamatosan új embereket ismertem meg, rengeteg rajongó levelet kaptam és olyan is sokszor előfordult, hogy felkínálkoztak lányok nekem – árulta el a sármos, szőke srác.

– Próbáltam benne erősíteni azt, hogy nincs mitől tartania, de ő folyamatosan inkább csak a problémára koncentrált ahelyett, hogy a megoldásra próbált volna törekedni. Sajnálom, hogy így alakult, a szakítás óta csak egyszer találkoztunk, hogy oda adjuk egymásnak a cuccainkat, mert még mindig működik közöttünk a kémia és próbáljuk tartani a távolságot – tette hozzá Olivér.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.