Szétrobban az X-Faktor fiúcsapata

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 08:25
Sem az üzleti ügyekben, sem a csapat jövőjét illetően nem egyezett a négy srác véleménye a ByTheWayben. Patocska Olivér soha többé nem lép egy színpadra a bandával.
kbv

A ByTheWay a hazai X-Faktor történetének legsikeresebb bandája volt, naptáruk hónapokra előre tele van lekötött fellépésekkel. A ver­seny alatt minden mozdulatuk, nyilatkozatuk a teljes össz­hangról és barátságról árulkodott. A tehetségkutató óta azonban – kikerülve az üzleti életbe – valami megváltozott.

A négy fiú között egyre több lett a hangos vita, naponta került sor valami miatt veszekedésre, míg végül Patocska Olivér úgy döntött, hogy nem bírja tovább, kilép a csapatból. Napokkal ezelőtt a próbateremből is kitiltották, a fiúk közös e-mail címét, amelyen a fellépéseket intézték, nem láthatja.

– A tehetségkutató után változott meg minden. Egészen máshogy képzelem el a csapatot. Jelenleg egy gitárral akusztikus koncerteket adunk, ami egy idő után unalmassá válik. Korábban megbeszéltük, hogy a verseny után külföldön is szerencsét próbálunk. A többiek azonban inkább mindig a biztosat választották. Így a bandának nem jósolok hosszú életet – magyarázta döntését Olivér. Azt is elárulta: álmait a legkevésbé sem adja fel, új zenekart szeretne.

– Külföldön próbálok újra szerencsét. Szeretnék jelentkezni egy tehetségkutatóba, ahol ismét megismerhetek a bandához hasonló embereket, akikkel új csapatot alakíthatunk – folytatta a szőke srác, aki többé már nem lép egy színpadra a másik három fiúval.

A banda többi tagja a helyzetről annyit árult el: tudomásul vették Olivér döntését, és támogatják a jövőben, amiben csak tudják.

– Ez már régóta érlelődött, ugyanis korábban többször felmerült Olivérben, hogy külföldre vágyik, mi hárman azonban ebben nem értettünk vele egyet. Nekünk a magyar közönség szavazott bizalmat, így továbbra is nekik szeretnénk zenélni. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de így is csodálatos két év van a hátunk mögött, amire mindig jó szívvel emlékszünk vissza. A ByTheWay nem áll meg, tovább dolgozunk, hamarosan megjelenik az első lemezünk – írta lapunkhoz eljuttatott közös nyilatkozatában Ya Ou, Sziki és Bence.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.