Van itt ez az alapvetően nagydumás srác, furcsa hajjal, jó hanggal, tele magabiztossággal. Tinilányok százai omlanának aléltan a karjaiba egyetlen pillantásától vagy kacér mosolyától.
Nyilván ki is használja szüleinek köszönhető testi adottságait, s lányról lányra repülve, önfeledt alkoholmámorban tölti bohém, s olykor megbotránkoztató életét, melynek 21 éve alatt nem volt másra gondja csak, hogy elköltse az otthonról kapott zsebpénzt – gondolják róla sokan.
Hogy egészen őszinte legyek, én sem gondoltam mást Patocska Olivérről, amikor először, a Lurdy Ház próbatermében találkoztunk. Arrogáns volt, csapattagjai szavába vágott, folyton szerepelni akart.
Aztán hamar kiderült, szó sincs arroganciáról, csupán görcsről és mérhetetlen izgalomról. Egy olyan ugyan már nagykorú, de gondolkodásában még dacos tinédzserre hajazó srác görcséről, aki valóban sokat élt, s valóban nem egyszer az éjszakában.
De míg sok kortársa éjszakázásai a féktelen bulikról szólnak, Olivér Németországban krimókban mosogatott vagy szelte a hagymát, közben egy jobb életről álmodott, s talán arról, hogy a következő karácsonyt már nem kell egyedül töltenie. Ehhez az álomhoz az X-Faktort hívta segítségül. Érthető, hogy egy apa-nélküli, szegénységben eltöltött gyerekkor után az emberben nagy a görcs egy jobb élet küszöbén.
Ahogy hétről hétre egyre több időt töltünk együtt az adások után, úgy lehet lehámozni rétegenként arcáról a nagyképű álvigyort, mint hagymáról a héját. Nem akarok nagyon patetikus lenni, csaljon könnyeket az olvasó szemébe a csípős pörkölt alá való, de azt el kell ismernem, hogy minden tiszteletem az övé, s az eddigi huszonegynél sokkal boldogabb, SMS-ekben gazdag karácsonyt kívánok neki!
