Ha így haladunk, semmilyen ellenszer nem marad a szuperbaktériumok ellen. Főleg a középkorúak vannak veszélyben, hajlamosabbak ugyanis egy tüsszentés miatt is gyógyszert bevenni.
Ahogy az immunrendszer egésze, úgy szervezetünk egyes területei, pontosabban azok védekező tulajdonságai külön-külön is erősíthetőek, hogy megvédjenek bennünket a betegségektől. Nincs ez másként az intim területek esetében sem.
<p>Már Dzsingisz kán is foglalkozott vele, hogy mennyi ideig ehető meg a földdel érintkező étel, és a mai napig sokan hisznek az öt másodperces szabályban: ha leejtés után hamar felkapjuk, nyugodtan megehetjük.</p>
<p>A legtöbben azt hisszük, hogy a papírral kirakott ülőke javít a nyilvános vécék higiéniáján, azonban most kiderült, hogy ezzel csak rontunk a helyzeten.</p>
<p>Egy eddig nem ismert, új lisztériabaktérium miatt haltak meg kilencen Európában. A végzetes gyorsfagyasztott zöldségeket Baján csomagolták, és itthon is lehetett kapni belőlük. </p>
A 29 éves angol családanya tavaly május végén ment el háziorvosához mert úgy érezte haldoklik, de hazaküldték egy doboz Paracetamollal. Tíz nap múlva már nem kelt fel az ágyból pedig könnyen észrevehették volna a gyilkos kórt, melyt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.