A Debreceni Egyetem szénhidrátkémiai kutatócsoportja olyan vegyületeket állított elő, amelyek megakadályozhatják baktériumok által okozott fertőzések kialakulását.
A szénhidrátok jelentősége sokkal összetettebb, mint ahogyan azt a tudósok korábban gondolták: a szénhidrátok felelősek a sejtek közötti, valamint a baktériumok és az emberi szervezet közötti kommunikációért, így kulcsszerepük lehet a kórokozók okozta betegségek elleni küzdelemben - olvasható az egyetem MITI-hez eljuttatott közleményében.
"Laboratóriumi körülmények között olyan szénhidrát-alapú vegyületeket, úgynevezett ligandumokat állítottunk elő, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a baktérium fehérjéivel kölcsönhatásba lépjenek, és megakadályozzák azt, hogy a baktérium az emberi szervezetben megtapadjon. Végeredményben a baktériumok fertőzőképességét tudják meggátolni" - számolt be a kutatási eredményről Csávás Magdolna adjunktus.
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémiai Tanszék tudósai a 2015-ben indult alapkutatás során a szénhidrátok szintézisét valósították meg, és fehérjékkel való kölcsönhatását vizsgálták. A kutatások a Természettudományi és Technológiai Kar szakembereivel közösen, valamint egy cseh biológus csoport együttműködésével zajlottak.
"Több különböző ligandumot is előállítottunk, majd az alaposabb kölcsönhatás-vizsgálatok során találtunk egy olyan vegyületet, amelyik nem csak speciálisan egy, hanem több baktérium ellen is egyfajta univerzális "védekező szerként" bevethető" - tájékoztatott a kutatócsoport vezetője.
Csávás Magdolna kiemelte: a szénhidrátkémiai kutatások napjainkban nélkülözhetetlenek, mivel a kórokozókkal szembeni küzdelem egyre nagyobb kihívást jelent. Például az antibiotikum-rezisztencia olyan mértékű, hogy egy-egy baktérium törzs ellen már nehezen tud védekezni az orvostudomány.
A vizsgált speciális fehérjék a baktériumok és vírusok felületén is megtalálhatók, így a kutatási eredmények akár terápiás módszerekhez, diagnosztikai eljárások fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak.Az adjunktus szerint eredményeik azért is meghatározóak, mert hazánk évtizedekkel ezelőtt a szénhidrátkémia egyik európai bázisa volt, napjainkban viszont már szinte csak a Debreceni Egyetemen foglalkoznak ezzel a világviszonylatban is jelentős szakterülettel.
A debreceni kutatócsoport Lipták András akadémikus öröksége. A Széchenyi-díjas szerves kémikus, a szénhidrát és az immunkémia neves kutatója, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem volt rektora, valamint utódai teremtették meg a most zajló kutatások alapjait.A Debreceni Egyetem szakemberei tudományos eredményükről szóló közleményüket a Chemistry - A European Journal című rangos szaklapban publikálták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.