Az UHT és az ESL tejek tartósak, ám az áruk január elsejével bekövetkezett csökkenéséről ez a jelek szerint nem mondható el. Hónapok múlva újra drágulás várható, igaz, kis mértékben.
<p>Meglepő módon a bárány az egyetlen húsféle, amit ugyanannyiért tudunk megvásárolni itthon, mint Nyugat-Európában. Mégis nagyon keveset eszik a magyar ember.</p>
Úgy fest elkerülhetetlen a baromfihús drágulása: a szakemberek szerint az okok között szerepel a sertéspestis, amely miatt nagy mennyiségű sertéshús tűnik el a polcokról.
<p>Sokan úgy vélik, az ásványvíz tisztább, egészségesebb, mint a csapvíz. De vajon mi a különbség a méregdrága gleccservíz, az átlagos forrásvíz vagy a saját márkás filléres termék között? Melyiket válasszuk?</p>
Attól, mert olcsó, még nem egészségtelen – mondja az „albán fagyiról” Antalicz Miklós, akinek cége cukrászati és sütőipari alapanyagokat gyárt. Határozottan kiáll a termék mellett.
Ha húsvét, akkor sonka és tojás. Utóbbit akár már most megvehetjük, hiszen két hétig még bőven eláll. Ha jövő hétre tervezzük a nagybevásárlást, akkor sem kell drágulásra számítanunk, csak sorban állásra.
Rohamléptekben drágul a tojás, napok alatt kétszeresére növekedett az ára a boltokban, de karácsonyig előfordulhat még egy drágulási hullám. Jelenleg 40-60 forintért tudjuk megvenni darabját 20-30 helyett, azonban nem tudni, hogy mikorra...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.