Az interneten kutatott az apa, hogyan tudná eltüntetni kislánya sérüléseit, amit ő okozott, csak azért, mert nem kapta meg a felügyeleti jogot kisfia felett is.
Hét gyermeke és felesége erősíti lélekben Sütő Zoltánt. A férfi egy balesetben nyaktól lefelé szinte teljesen lebénult, de a család nem adja fel és hazavárja a családapát.
Nem volt túl jó véleménnyel édesapjáról Amy Winehouse. A 27 évesen alkohol-túladagolásban elhunyt énekesnőről készült új film azt is bemutatja, Mitch hogyan próbált hasznot húzni lánya hírnevéből. Amit azóta megbánt.
Bob Wallace testőrként dolgozott, és ugyan volt munkája és családja, mégis boldogtalannak érezte magát. Egy nemváltó műtét után megváltozott az élete: újra szépnek lát mindent.
Az apuka azt mondta, amíg él, addig nem adja fel a reményt, hogy újra megtalálja gyermekét. Eddig 10 motorral összesen 400 ezer kilométert tett meg a világban, mindhiába.
Kétféle színész-szülő létezik: az egyik kétségbeesetten tiltakozik, ha csemetéje a világot jelentő deszkákra akar lépni, a másik nem szól bele a pályaválasztásba.
Egy év telt el a malajziai MH–370-es számú repülőgép eltűnése óta, de azóta sem tudni, mi történt a Kuala Lumpur és Peking közt közlekedő járattal. Paul Weekset azóta is hazavárják a fiai.
Hónapokig próbálkozott egy 11 éves lánnyal, csak azt nem tudta, hogy valójában az apjával beszélget. Brutális büntetést kapott tettéért: az apa agyonverte. Megrázó felvétel.
Kissé túlzásba vitte a törődést az az édesapa, aki 21 éves fia szobájában kamerákat rejtett el és azokon keresztül kémlelte a gyermek szexuális életét. De a férfinek más bűne is akadt, amiért börtönbe került.
Miután egy szerettünk távozik a földi létből, reménykedünk, hogy akár csak egyetlen percre is, de újra láthatjuk. Próbáljuk kutatni a jeleket, melyek szellemének jelenlétére utalhatnak, és nem egyszer érezni véljük érintésüket, csókjaikat....
A mindennapi élethez szükséges dolgok előteremtése is komoly nehézségekbe ütközik a 12 gyerekes Fülöp családnál, amely karácsonykor vesztette el a szeretett édesapát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.