Ép ésszel felfoghatatlan körülmények uralkodtak egy solymári családban. Az apák bűne a fiúkra száll? Ebben az esetben a mondás szó szerint értendő.
A 38 éves W. Károlynak és feleségének négy gyermeke – három lány és egy fiú – született. A legidősebb lány most 19 éves, Rajmund még nem töltötte be a 18-at, húgaik 2001-ben születtek. Az erőszakos apa szemet vetett a lányokra. 2006 és 2011 között rendszeresen magáévá tette őket, minden alkalommal análisan közösült velük, ha ellenkezni merészeltek, megfenyegette őket.
W. Károly fia, Rajmund számára csak ez a borzalmas apakép létezett. A srác alig múlt tízéves, amikor már ő
is szexuálisan kizsákmányolta lánytestvéreit. Előfordult, hogy a védekezni próbáló húgának azt mondta: ne féljen, csak azért teszi vele mindezt, hogy tanítsa a testi szerelemre.
Csütörtökön apa és fia együtt ült le a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken. Surdy Miklós tanácsvezető bíró W. Károlyra igen szigorú ítéletet, 12 éves fegyházbüntetést szabott ki. A bíró kiemelte: az apa aljas viselkedéséhez képest ez az ítélet sem súlyos, a jog adta lehetőségeknek azonban megfelelő a döntés. Rajmundra négy év javítóintézetet szabott ki. A fiú jó néhány erőszakért nem is büntethető, hiszen az elkövetés idején még nem töltötte be a 14. életévét. Surdy Miklós azt mondta: bizonyos szempontból Rajmund is az apja áldozata lett. A fiú elfogadta az ítéletet, így az esetében jogerőre emelkedett. Apja viszont fellebbezett.
A tárgyalás után furcsa jelenet zajlott le. Egy asszony, aki W. Károly kapcsolattartójaként volt jelen a tárgyaláson, odament a börtönbe készülő férfihoz, és hosszasan csókolózott vele. A kérdés legfeljebb költői: vajon egyáltalán nem zavarta, hogy egy gyermekmegrontóval puszilkodik?
A tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a megrontásos esetek 99 százalékában szinte semmiféle közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre, általában egy sértetti állítás és egy vádlotti tagadás áll szemben egymással. A pszichológus szakértők véleménye azonban ebben az esetben egyértelműen alátámasztotta a gyermekek által előadott szexuális erőszak elkövetését. A per végig zár ajtók mögött zajlott, az egyik tárgyaláson olyan, a gyermekek által készített rajzokat is bemutattak, amelyek a bíró szavai szerint önmagukért beszéltek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.