Bob Wallace testőrként dolgozott, és ugyan volt munkája és családja, mégis boldogtalannak érezte magát. Egy nemváltó műtét után megváltozott az élete: újra szépnek lát mindent.
Bob 2013-ban állt felesége, Jo elé egy vallomással: ugyan már húsz éve voltak házasok, de addig sosem beszélt eltitkolt érzéseiről. Depressziója is ezzel a titokkal volt magyarázható. Amióta az eszét tudja, úgy érzi magát, mint egy férfitestbe kényszerített nő – mondta.
Jo, a várakozásokat túlszárnyalva, nagyon nyitottan állt férje problémájához. Megértette, hogy Bob hiába küzdött az érzései ellen, egész egyszerűen nem tud így élni tovább.
– Nagyon meglepődtem, amikor egyszer, tévénézés közben Bob előállt ezzel a vallomással, de annyira szerettem, hogy egyértelmű volt, támogatni fogom – mondta Jo a Daily Mailnek. – Érdekes, de a rossz lelkiállapota miatt az enyhén autista kisfiunkkal sem volt szoros viszonya, így azt gondoltam, ezzel a változással csak nyerhetünk.
Elkezdték a nemátalakítást – körülbelül karácsonyra ér véget a procedúra –, de ma már Bob, vagyis Roxy nőként él.
– Volt egy kis idő, amíg nem jártunk össze a barátokkal, Roxynak fájdalmai voltak, és nehéz időszakon ment át – meséli Jo. – De most már beálltak a hétköznapjaink. Egy pár maradtunk, csak most leszbikus társként élünk, hiszen rajongásig szeretjük egymást, William pedig boldogabb, mint valaha. Bob zárkózott volt vele, de Roxy igazi nő, taktikus, és jobban bánik az érzelmeivel. Roxyanyunak hívja egykori apját, és bármilyen furcsa, mindannyian boldogabbak vagyunk, mint voltuk, hiszen mindenki az lehet, akinek valójában érzi magát.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!