Orvosok helyett a lányától tudta meg, hogy rákos

rákbetegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 25. 11:30
Abban a hitben hagyta el a kórházat egy 68 éves brit férfi, hogy minden rendben van vele, legalábbis senki nem állította az ellenkezőjét (sem).
Bors

George Thacker mellkasi panaszokkal kereste fel a leicesteri kórházat, ahol több vizsgálatot is elvégeztek rajta, majd a leletekkel, szó nélkül ki is engedték, a 68 éves férfi pedig abban hitben ment haza, hogy minden rendben van vele. Amikor azonban a lánya a kezébe vette az elbocsátó levelet, döbbenten vette tudomásul, hogy apjának gyógyíthatatlan tüdőrákja van. Az orvosok helyett így Angie Winchestertől kellett megtudnia a sokkoló diagnózist – számolt be a Daily Mail.

Két hónappal később George kórházba került, mert már nem kapott levegőt és a vizsgálatok kimutatták, hogy a rák átterjedt az agyára és a csontjaira. Napokkal később meg is halt.

A 2012-es eset azért került napvilágra, mert a brit Egészségügyi Ombudsman is vizsgálódik, két okból is. Egyrészt, mert a kórház már a rossz hír közlésének elmulasztásával is megszegte az alapelveket. A felelősségteljes orvosi magatartás több, mint a rossz hír puszta közlése a pácienssel. Az orvosnak érzékenynek, udvariasnak, őszintének, készségesnek és figyelmesnek kell lennie. Ha jól végzi munkáját, megkönnyítheti a páciensnek, hogy megbéküljön a helyzetével, csökkentve a bizonytalanságot - ami már önmagában gyógyító hatású - és tisztázva, hogy mivel kell szembenézni. Őszinte reményt nyújthat, abban a tekintetben, hogy az élet megy tovább, és akármilyen nehéz is a helyzet, mindig lehet tenni valamit; ezzel megerősítheti az orvos és páciense közötti kapcsolatot, ami a betegség során a kölcsönös bizalom fontos forrásává válik.

Amikor George Thacker megtudta a lányától, hogy mennyire beteg, teljesen kicsúszott alóla a talaj. Öngyilkossággal fenyegetőzött, ki akart ugrani az ablakon.

A másik dolog, ami miatt az ombudsman vizsgálódik, az maga a diagnózis. A kórháznak ugyanis már jóval korábban észre kellett volna venni Thacker tüdőrákját, ami a leletekből ki is derült. Az pedig csak hab a tortán, hogy a haldoklása sem tűnt fel egyik orvosnak sem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.