„Tudja valaki, mitől pusztulnak a denevérek? Tegnap kettő, ma még egy hever a kertben” – tette fel a kérdést a Facebookon egy fiatal anyuka, aki részben az állatokat sajnálva, részben a lányát féltve fejezte ki aggodalmát. A legvadabb...

Teljes a káosz Mikepércs gólyafészkeiben. Egymás életére törnek a szárnyasok, olyannyira, hogy egyik társukat el is pusztították. A Madárkórház mentette ki a tojásokat.

Bár az ember élettartama egyre nő, még manapság is szép kornak számít, ha valaki megéri a kilencven évet. Nem úgy egyes állatfajok, amelyek ennél jóval hosszabb ideig boldogítanak bennünket. Sőt némelyikük több generációt is túlélt már.

Darázsinváziótól tartanak a rovarirtók Magyarországon. A rovarok egy része ugyanis áttelelt az enyhe időjárás miatt, és az amúgy általában elfagyott kaptárakban már most új életre kaptak.

Pompásabb csillagos égben gyönyörködhetnek a Somogy megyei Bárdudvarnokon annak köszönhetően, hogy egy teljes kutatócsoport dolgozik a fényszennyezés csökkentésén. Persze nem ez volt az elsődleges cél.

15 évig tanított irodalmat az ELTE-BTK-n, ma már író, és szenvedélyének, az adrenalinnak hódol. Szabó Balázs Ákos túlélt két kígyómarást is, és bejárta már a világot.

Borzalmas esztendő vár 2019-ben számos állatfajra. Az emberiség féktelen pusztításának köszönhetően több faj is véglegesen eltűnhet a Földről. Számukra sajnos már csak minimális remény mutatkozik a túlélésre.

Egyáltalán nem meglepő a szakértők szerint, hogy egyre több hód rágta fát lehet látni akár városokban is. A visszatelepítésük olyan jól sikerült, hogy már megbecsülni is nehéz a számukat.

Szeretne beleszólni, mi legyen az Év hala 2019-ben Magyarországon? December 31-ig van lehetősége szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján. Idén a balin volt az év hala, ami jövőre a vörösszárnyú keszegnek, a szivárványos öklének...

Nem csak a delfinek vagy a főemlősök rendelkeznek fejlett intelligenciával, a varjak koponyájában sem káposztalé lötyög. A károgó szárnyasok bonyolult feladatok megoldására is képesek.

Zümmögnek, kellemetlenkednek, félelmetesek, csípnek. De ha nem lennének, nekünk nem volna mit enni. Gondoljon bele, hogy egyszer csak nem terem a kertben a barack, a paradicsom, a paprika! Segítünk, hogyan élhet békében együtt a méhekkel.

Próbáltak már evőpálcikával enni? A parti madarak ezt játszi könnyedséggel megoldják! Sokuknak lefelé vagy akár felfelé hajló hosszú csőrrel kell elcsípni a betevő falatot.

Az állatvilág tele van furcsa élőlényekkel, amikről a hétköznapi ember nem is hallott. A jó humorú evolúció számos különös és meghökkentő egyedet produkált, ami ezeket az élőlényeket kiemelte fajtársaik közül.

A Földön élő gerinces fajok populációi 58 százalékkal szorultak vissza, míg az édesvizekben megfigyelt populációk 81 százalékos csökkenést mutatnak az 1970-es adatokhoz képest - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) világszerte...

Megvadult panda marcangolt szét egy embert egy állatparkban, egy szibériai tigris pedig rongybabaként kapott el egy autóból kiszálló pekingi nőt egy szafari parkban.

Miközben a Káma Szútra a világ legismertebb szerelmeskedési útmutatója, mégis éppen az indiaiak tartották úgy, hogy minél rövidebb idejű a szex, annál hosszabb életű lesz a férfi. Különös felfogás, amelyet tudományos tapasztalatok aligha igazolnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.