Ovis gyerekek szintjét éri el a varjak intelligenciája

Ovis gyerekek szintjét éri el a varjak intelligenciája

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 27. 14:30
<p>Nem csak a delfinek vagy a főemlősök rendelkeznek fejlett intelligen­ciával, a varjak koponyájában sem káposztalé lötyög. A károgó szárnyasok bonyolult feladatok megoldására is képesek.</p>
B. B. A.

Bár az tény, hogy sok állat igen kreatív, ha az élelem megszerzése a cél, a legtöbb azért annyira mégsem találja fel magát, mint a varjak, kiváltképp az úgynevezett új-kaledóniai faj. A New Zealands's Univerity of Auckland kutatói a Proceedings of the Royal Society B-ben publikálták eredményeiket, miszerint semmivel nem fejlettebb egy 4-7 éves gyerek intelligenciája, mint ezeké a madaraké.

Eszközhasználattal értek el sikereket

A kísérlet során átmenetileg be­fogtak hét varjút, kalitkába tették őket, majd egy bonyolult feladat elé állították az állatokat. A madaraknak egy ínyenc fogást helyeztek be a kalitkába, de jól eldugva. Kaptak mellé még egy hosszabb és egy rövidebb ágat is. A hosszabbal csak úgy tudták kikaparni az ételt, ha a rövi­debbet is használták hozzá, az viszont hozzá volt kötve a madarak ülőrúdjához. Az állatoknak mindenekelőtt azt kellett megérteniük, hogy szükségük van a madzagra felkötött rövid gally­ra is, vagyis egyszerre több eszközre is összpontosítaniuk kel­lett, amelyekből ráadásul egy újat kellett létrehozniuk. A hét állatból hatnak sikerült megoldani a feladatot, és megkaparintani az ételt. 

Stratégiai döntések meghozatalára képesek

Olyan egyéb teszteket is elvégeztek az állatokkal, amelyek eredménye alátámasztotta, hogy a varjak gondolkodnak. Mindeddig azt gondolták a tudósok, hogy erre csak az emberek és a fejlett főemlősök képesek.

– Elképesztően komplex a varjak problémamegoldó képessége. Hihetetlennek tűnik, de képesek például stratégiai döntéseket hozni. Egyértelműen ki lehet mondani, hogy gondolkodnak. Ez a többi között az életvitelüknek is köszönhető – mesélte el a Borsnak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület elnöke.

A lustaságon múlna?

Nem éppen a motiváltság jellemzi a varjakat. Többnyire azt eszik, ami van. Főleg arra törekszenek, hogy olyan táplálékhoz jussanak, amihez a legkevesebb energiabefektetéssel hozzá tudnak jutni.

– A varjak ragadozók, férgeket, ízeltlábúakat, puhatestűeket esznek, éppen ezért kell nekik ilyen elképesztő intelligensnek lenniük, hiszen észre kell venni a környezetükben, hogy adott pillanatban mi a legkönnyebben hozzáférhető táplálékféleség – magyarázta lapunknak a szakértő. Orbán Zoltán szerint egyébként mindez azért is derülhetett ki, mert a varjakat könnyű megfigyelni. Ugyanakkor hozzáteszi: ha más, kevésbé könnyen elemezhető állatot – például a muslicát vagy a gilisztát – figyelnék meg a tudósok, akkor kiderülne, hogy a saját környezetükben ők is elképesztően intelligensek.

Nem csak mese

Az ezopusi mesében a szomjas varjú köveket dobott a korsóba, ami által feljebb jött a víz, így tudott belőle inni a madár. Egy kísérlet alátámasztotta, hogy nem kacsa a történet. Egy hosszú üvegcsövet helyeztek el az állatok mellé, aminek csak az aljában volt víz, benne egy gilisztával. A cső mellé egy halom követ tettek a tudósok. Rövid idő után addig dobálták a kavicsokat a csőbe a varjak, mígnem hozzájutottak a gilisztához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.