Talán még most sem gondolunk bele abba, hogy micsoda pusztítást végzünk azzal, hogy évről évre számos állatfaj kihalását okozzuk a káros tevékenységeinkkel. Az erdőirtások, a vadászat és a halászat visszafordíthatatlan károkat okoz rengeteg élőlény populációjának a fennmaradásában. Néhányukat a jövő generációi már csak a tankönyvekből ismerhetik majd.
Keleti síkvidéki gorilla
A világ legnagyobb főemlősének az ideje az emberi pusztító tevékenységnek „köszönhe-tően” vélhetően hamarosan lejár. Egy kifejlett hím példány súlya meghaladja a 225 kilo-grammot, a magassága pedig a két métert is elérheti. Az elmúlt 20 évben 70 százalékkal csökkent a faj populációja.
* * *
Vörös farkas
Bizonyára már 30-nál is kevesebb példány él a vadonban. A „túlélők” Észak-Karolinában tanyáznak, holott egy-két évszázada még egész Amerika-szerte megtalálhatóak voltak. Rokonaik a prérifarkasok és a kihalt óriásfarkasok.
* * *
Északi szélesszájú orrszarvú
Tavaly pusztult el Sudan, a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja. Már csak két nőstény van életben a faj példányai közül, de hímegyed nélkül reménytelen a populáció helyzete. 1960-ban még kétezer példányra becsülték a vadállományt, de vadon élő példányt utoljára több mint egy évtizede láttak. A reményt a Sudantól vett szaporítóanyag jelentheti, hátha sikerül majd egy szép napon reprodukálni a fajt.
* * *
Kaliforniai barnadelfin
A tenger pandájaként vagy éppen disznódelfinként is emlegetik ezt a fajt. Kizárólag Mexikó partjainál és a Kaliforniai-öbölben él. Mára csak alig több mint fél tucat példány él belőlük, köszönhetően annak, hogy áldozatul esnek a halászhálóknak. A faj megmentéséért Leonardo DiCaprio is kiállt.
* * *
Végveszélyben a vadmacska
Európa-szerte komoly összefogásban próbálják meggátolni a vadmacskák kihalását. A tervek szerint egy helyre, a Skót Felföldre. A faj megmentéséért „tiszta vérvonalú” vadmacskákat gyűjtenek be. Tavasztól indulhat el a program.
A hazai állomány genetikai keveredése 25–31 százalék között mozog. Ez azt jelenti, hogy ezek a példányok már házimacskákkal keveredtek. Ezzel jobban állunk, mint Skócia, ahol becslések szerint 88 százalékban hibrid macska él a vadonban. Így lehetséges, hogy a skótok tőlünk is kérnek majd vadmacskákat.
– A hazai vadmacskaállomány is erőteljesen hibridizálódott az eddigi genetikai vizsgálatok alapján – mondta a Borsnak dr. Habil Biró Zsolt, a gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének egyetemi docense. Magyarországon a szabadon élő populációk az Északi-középhegységben, a Dunántúli-középhegységben, a Mecsekben, a Somogyi-dombságban, illetve a Gemenci ártéri erdőkben találhatók.
* * *
Amuri leopárd
Úgy becsülik, hogy már csak körülbelül 80 párduc élhet belőlük a vadonban, így a világ egyik legritkább macskaféléjévé vált. Ez az orvvadászatnak és az erdőirtásnak köszönhető. A fennmaradásukra azonban reményt adhat, hogy megjelentek a koreai demilitarizált övezetben, ahol a hatóságok védelmében élhetnek.
* * *
Dél-kínai tigris
A világ tigrisei közül a dél-kínai példányok vannak a legnagyobb pácban. 1970 óta nem láttak vadon élő egyedet, és fogságban is mindössze csak 80 él belőlük. Emiatt már egyes szervezetek funkcionálisan kihalttá nyilvánították a fajt. A vesztüket a túlzott vadászat és erdőirtás okozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.