Még szerencse, hogy a szállodák jó tündérei, a szobalányok olyan csendesek és diszkrétek munkájuk során! Ennek ellenére látnak és hallanak, és olyan dolgokat is tudnak a vendégekről, aminek ők nem feltétlenül örülnének. Néhány titkot...
A pékség egyik menedzsere és pultos lánya csúnyán összeszólalkoztak munka közben. A lányt kirúgták, de ennek ellenére is az üzletben kellemetlenkedett, ezért főnöke két óriási pofont kevert le neki.
Eddig azért járt be a börtönbe az amerikai Jill Curry, mert ott dolgozott. Most viszont még több időt időt fog odabent eltölteni: ő maga is rab lesz 4 év 2 hónapra.
Igazán aberrált főnök jutott a 31 éves, Hamburgban dolgozó Monikának. A használt autókkal kereskedő, német-afgán férfi szexre akarta kényszeríteni, holott, illetve éppen azért, mert várandós volt. És voltak egyéb perverziói is.
Elborzadt vendégek szeme láttára kaszabolta össze egy görög étterem tulajdonosát az egyik alkalmazottja. A főnöknek az volt a bűne, hogy engedély nélkül kitett egy fotót a fickóról az internetre.
Háztartási mindenest keres a brit uralkodó, de a jelentkezők nem számíthatnak magas fizetésre. Mindössze 14 400 fontot (5 millió forintot) hajlandó fizetni évente.
Több mint tízezer hivatalosan bejelentett háztartási alkalmazott dolgozik az ország jómódú családjainál. A legtöbben takarításra keresnek szorgos kezeket.
Klapka György nemcsak magát, hanem a kollégáit is biztonságban szeretné tudni, ezért egy mentőtisztet hívott az irodájába. A szakember az újraélesztést tanította meg a zálogház alkalmazottjainak.
Két hetet kell dolgoznia egy rosszul fizetett magyar munkavállalónak, hogy vezérigazgatója egyórányi bérét kitermelje. A román munkásnak harminc napot, a norvégnak viszont csak kettőt kell melóznia.
Gusztustalan fotó került a nyilvánosságra: a Taco Bell egyik alkalmazottja taco lepényt nyalogat. A vásárlók felháborodtak, hogy nyállal borított lepényt árusíthatot nekik a cég.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.