Igazán aberrált főnök jutott a 31 éves, Hamburgban dolgozó Monikának. A használt autókkal kereskedő, német-afgán férfi szexre akarta kényszeríteni, holott, illetve éppen azért, mert várandós volt. És voltak egyéb perverziói is.
Szadoddin, az 50 éves autókereskedő – akinek a pere csütörtökön kezdődött – szexuálisan zaklatta alkalmazottját. Azzal fenyegette, hogy megöli őt is és a családját is, ha nem fekszik le vele. És az egészet az váltotta ki, hogy a lengyel származású nő bejelentette, hogy gyereket vár.
– Azt mondta, így legalább nem kell azon aggódnom, hogy teherbe esek tőle, hiszen már terhes vagyok. Nekem is jót tenne, ha szexelnék vele. Kapnék egy kellemes masszázst is – mondta a bíróságon a nő, aki azóta már egy kisfiú édesanyja.
A főnök egyébként azt is megtiltotta neki és egy másik nő alkalmazottjának, hogy a rendes vécét használják.
– Adott egy vödröt és két locsolókannát, és azt mondta, hogy hallani akarja a csorgatásunk hangját. Emiatt vigyáztam, hogy keveset igyak, hogy ne kelljen gyakran pisilnem – vallotta Monika.
És hogy miért volt mindebben partner hónapokon át? Mert rettegett attól, hogy elveszíti az állását. Ám röviddel a szülési szabadsága megkezdése előtt a főnöke teljesen bekattant. „Ha nem fekszel le velem, akkor jössz 20 ezer euróval, amiért betanítottalak a munkakörödbe. Kinyíratlak a családoddal együtt, bárhol megtalállak” – üvöltötte állítólag.
Csak ekkor fordult a rendőrséghez a nő, mire természetesen azonnal kirúgta a munkaadója, aki mindenesetre eddig semmit sem volt hajlandó a bíróságnak. Monika az elmaradt bérét munkaügyi bíróságon perli. A július 10-iki tárgyaláson a kolléganőjét hallgatják meg – írta a Bild.