Vádat emeltek egy sombereki mezőgazdasági vállalkozó és alkalmi munkása ellen, akik mulasztásának következtében meghalt egy 9 éves kisfiú, egy 10 és egy 11 éves fiú élete pedig közvetlen veszélybe került.
Az eset még 2015 november 3-án történt. A fiúk bementek a vállalkozó telephelyére és a terményszárítóban kezdtek el játszani. A 9 éves fiú felmászott a kukoricahalom tetejére, ahol elsüllyedt és megfulladt.
Az ügyészség szerint a vállalkozó és alkalmazottja is a telephelyen volt, és tudták, hogy a gyerekek ott játszanak, nem küldték el őket.
Emellett – a szakértők szerint – mindkét férfi számos foglalkozási szabályt és előírást szegett meg, emiatt hallhatott meg a kisfiú, és ezért került életveszélybe a két társa.
A vállalkozót és alkalmazottját akár öt évnyi szabadságvesztésre is ítélhetik – írta Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.