Csepregi Éva énekesnő élete fontos döntései előtt kikéri asztrológusa tanácsát. Hisz a felé áramló energiákban, még a vizét is varázslattal áldják meg. Rátalált belső harmóniájára, melyhez talán az is hozzájárul, hogy megértő lelkek veszik körbe.
Balázs Klári biofonalat húzatott az arcába, Bombera Kriszta lézerrel égettette le bőre felső rétegét, míg Nyertes Zsuzsa a saját vérével tölteti fel ráncait. Hazánk gyönyörű színésznői is kutatják az örök szépség titkát.
Egy évig nem szexelhetett egy 28 éves nő, miután barátja kilökte egy száguldó teherautóból. Súlyos sérüléseket szenvedett, többek között felhasadtak a szeméremajkai. Azóta elképesztő változáson ment keresztül.
Felelnie kell vadállati tettéért Anna Ritchie-nek, aki forró vízbe mártotta mostohafia lábát, míg a szerencsétlen végül bele nem halt a különös tortúrába.
Azt hisszük, hogyha egészségesen táplálkozunk, például a fehér liszt helyett teljes kiőrlésűre váltunk, cukor helyett mézet használunk, akkor majd nem hízunk el. Nagy tévedés!
Nyitva a menhelyek: fogadjunk örökbe kutyát! Igen, hiszen igaz barátot kaphat a család. De a rosszul tartott, helytelenül nevelt eb nem mindig barátságos. A Bors tapasztalt örökbefogadók és szakemberek tanácsait gyűjtötte össze.
A Barátok közt Hannája méltán lehet az izmosabb testalkatú nők példaképe. A fiatal lány elfogadta, hogy soha nem lesz balerinaalkat, de nem is bánja. Nőies idomaiból szeretné kihozni a maximumot. A napokban szálkásításba kezdett, ami azt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.