A sztárpár 2005-ben kezdett randizni, két év múlva megérkezett a lányuk, Lola Noani, 2008-ban pedig a fiuk, Nakoa-Wolf. Csendben házasodtak össze 2017-ben, és ugyanilyen diszkréten váltak el 2022 januárjában. Jason Momoa és Lisa Bonet azóta is közösen nevelik a gyerekeket.

Amikor 2007 júliusában megérkezett a kislány, az apja a középső nevének az Iolanit választotta – hawaii nyelven a jelentése „királyi sólyom” –, hogy összekapcsolja a kultúrájával. Az Aquaman sztárja sokáig nem tudta, mennyire megviseli majd az, hogy lányos apa.
„Bevallom, sírtam, amikor Lola betöltötte a 13-at, mert kikészít az a gondolat, hogy nemsokára randizni fog!” – árulta el Momoa öt évvel ezelőtt a Men’s Healthnek.
Félek, hogy nem leszek képes jól kezelni a helyzetet: ha Lola egy napon megjelenik egy rosszfiúval, belebolondulok!
– tudtuk meg a színésztől.

Tavaly előtt a színész őszintén bevallotta, hogy az apaság mást jelent számára, amióta a gyerekei idősebbek.
„Amíg a srácaim kicsik voltak, mindenhová velem utaztak, amit imádtam” – magyarázta a sztár a TMZ-nek.
Most, hogy már gimisek, már a barátok a fontosak nekik, nem én. Még mindig menőnek tartják, hogy híres színész az apjuk, de lassan elveszítem ezt a státuszt. Nem számít, mert hiába múlnak az évek, én változatlanul szeretem őket.
Jason a fiának a Nakoa-Wolf Manakauapo Namakaeha nevet választotta, de csak Wolfie-nak becézik.
„Gyerekkoromban az apám nem lakott velünk, és ez hatással lett arra, ahogy én ma a saját gyerekeimet nevelem” – mesélte Momoa az InStyle-nak. „Nem tudtam, mit jelent jó apának lenni. Nem vagyok sem szigorú, sem parancsolgatós szülő. Szeretek kötődni a srácaimhoz, és azt akarom, hogy egész életükben érezzék: nekem bármit elmondhatnak, és számíthatnak rám” – zárta gondolatait a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.