1. Az orr mérete elárulja a farok méretét
Régi, kiirthatatlan tétel ez, amit hiába cáfolnak felmérésekkel és feldolgozott statisztikai adatokkal hosszú évtizedek óta. A tudomány ugyanis behatóan foglalkozik azzal, van-e összefüggés a pénisz és bármely más testrész nagysága közt. Nos, a kutatások inkább oda lyukadtak ki, hogy ha valamiből, akkor az ujjak hosszából lehet következtetést levonni a fallosz hosszára vonatkozóan. A gond csak az, hogy ezek sem ugyanarra a megállapításra jutottak. Egyik szerint például, ha a férfi jobb kezének gyűrűsujja hosszabb a mutatóujjánál, akkor jól el van látva, egy másik meg arra jött rá, hogy minél kisebb a különbség a kettő között, annál nagyobb a bráner.
2. A pénisz nem tud eltörni
Pedig de, persze nem szó szerint, hiszen nincsen benne csont. Viszont a vérrel megtelt barlangos test erős külső behatásra ruptúrát szenvedhet, magyarán megrepedhet a szövete. Nagyon nagy fájdalommal jár és azonnal kezelni (műteni) kell, mert maradandó merevedési problémákat okozhat. Ha nem akar így járni, ezeknél a pózoknál érdemes vigyázni. Itt pedig, ha elég erős az idegzete, megnézheti, hogy fest egy „eltört” hímvessző.
3. A nők a nagy falloszt szeretik
A mítosz keményen tartja magát, hiába mondanak ellent ennek maguk a befogadó érintettek. Természetesen vannak nők, akik a nagy méretet szeretik, de az elsöprő többségnek – kismillió felmérés és közvélemény-kutatás szerint – a teljesen átlagos pénisszel a legjobb a szex. És sokkal fontosabbnak tartják a szexuális képességeket, a technikát, a strapabírást.
4. A körülmetélésnek csak előnyei vannak
Miközben a fityma nélküli pénisz higiénikusabbnak (könnyebben tisztán tarthatónak) számít, egyre több férfi panaszkodik az utóbbi időkben arra, hogy jelentős veszteségeket szenvedtek el a körülmetéléssel, ami a pénisz érzékenységét illeti. Hiszen az eltávolított előbör is tele van a szexuális gyönyörért felelős érzőideg-végződésekkel. Az Egyesült Államokban is kezd emiatt lassacskán végbemenni egy szemléletváltás, ott ugyanis évtizedek óta szinte rutinszerűen végzik el kisgyerekkorban a műtétet – arra hivatkozással, hogy a kutatások szerint az csökkenti a későbbi partnernél a méhnyakrák esélyét.
5. Az impotencia gyógyíthatatlan
Nem igaz: rengeteg terápiás mód van, nem csak akkor, ha lelki gyökerű, de akkor is, ha szervi. Ezek közt ugyanúgy alkalmazzák a klasszikus nyugati orvoslás eszközeit (gyógyszerek, műtétek), mint az alternatív gyógymódokat. Úgyhogy ne törődjön bele!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.