Különös: Tibor is eltűnt Vivien falujából

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 20. 04:30
Szokatlan, ha egy kis községből pár héten belül többen is eltűnnek. M. Vivien holtan került elő, előtte egy 40 éves férfinak is nyoma veszett.
M. S., L. E.

Fenekestül felforgatták a Pest megyei Kakucs község életét az elmúlt hetek eseményei. A helyiek napokon át szorítottak, hogy a március elején eltűnt M. Vivien élve kerüljön elő, ám múlt csütörtökön elszállt a remény, kiderült, hogy a húszéves lánnyal brutális kegyetlenséggel végzett gyermekkori ismerőse, az ugyancsak helybéli K. Bálint.

A kedélyek nem csitulnak, sőt a világhálón több kakucsi már egy másik eltűnést is összefüggésbe hoz a gyilkossággal. A negyvenéves Takács Tibornak január 5-én veszett nyoma, a férfi több mint két hónapja nem ad életjelet magáról.

Tibor a testvéréhez indult gyalogosan, de oda nem érkezett meg, haza sem ment. Ismerősei még látták, hogy az úton telefonált, majd visszafordult, de a főútnál nyoma veszett. A férfi idős szüleivel élt, akik reménykednek benne, hogy fiukat épségben kapják vissza.

A Bors munkatársainak egy neve elhallgatását kérő kakucsi férfi azt mesélte, hogy a helyiek szerint Tibor egy furgonba vagy dzsipbe szállt be, amikor utoljára látták. Egy hasonló járműbe, mint amilyennel a Vivient meggyilkoló K. Bálint is furikázott. A Bors informátora szerint bizonyos, hogy Tibor és K. Bálint ismerték egymást, egyrészt nagyon közel laktak egymáshoz, másfelől Tibor valamiféle munkákat is elvégzett K. Bálinték tanyáján.

A Bors utolérte Tibor rokonai, akik viszont nem tartják valószínűnek, hogy a gyilkossági ügyhöz köze volna a férfi eltűnésének. Arról sem tudnak, hogy Tibor közelebbi ismeretségben vagy munkaviszonyban állt volna K. Bálint családjával. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a férfi eltűnését, K. Bálint terhére pedig egyetlen bűncselekményt, M. Vivien megölését róják. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.