Felújították a Kelet-Mecsek két emblematikus turistacélpontját

kirándulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 27. 13:33

Felújították a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet két emblematikus turistacélpontját, a Cigány-hegyi kilátót és a a Mecsek egyik legszebb völgyének tartott óbányai-völgyi turistapihenőt. A fejlesztések célja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén megtalálható Natura 2000 területek természeti értékeinek bemutatása. A 8 tájegységet magában foglaló területen mintegy 40 helyszínen valósulnak meg fejlesztések, ennek egyik eleme a most átadott két létesítmény.

A Cigány-hegyi kilátó 2010-ben Forrás: commons.wikimedia.org

A Keleti-Mecsek egyetlen központi helyzetű kilátója, az 524 méter magas, környezetéből éppencsak kimagasló Cigány-hegyen található. Az épülethez vezető jelzetlen sétány meglehetősen meredek, de rövid. A kaptatás végén ott díszeleg a terméskő alapú, fémszerkezetes torony, amit az 1970-es évek végén emeltek, de 2007-ben átalakítottak és megmagasítottak. Aljában padokkal felszerelt, egyszerű esőbeálló található, mely remek menedékhely lehet egy nyári éjszakán is.

A kilátó a Keleti-Mecsek egyik „szeme", hiszen központi helyzete miatt a hegységrész déli felének tetemes részét csodálhatjuk meg róla.

Az erdős hátak tengeréből, a Miske-tető kaszálóin túl a Zengő meredek púpja csúcsosodik ki, de feltűnnnek a nyugati hegységrész domborulatai is, szembetűnő a Misinában végződő, hosszú hát, mely látszólag egybeolvad a valójában mögötte emelkedő Jakab-heggyel. A Dobogó kemény vulkáni kalappal fedett tömbje északon kitakarja a Mecsek hegylábát, nyugaton viszont szinte kikíséri tekintetünket a hegységből a Márévárat rejtő Vár-völgy. Az erdővidék centrumából nézelődve mintegy megmagasított dombsági tájként terül el körös-körül a Mecsek, a szelíd hullámok többnyire elrejtik a hegyvidéki jellegű, éles formákat, meredek völgyoldalakat - olvasható a termeszetjaro.hu oldalán, ahol kirándulók által leglátogatottabb mecseki patakos szurdokról, az Óbányai-völgyről is találunk leírást.

Az Óbánya és Kisújbánya között húzódó, közel három kilométer hosszúságú Óbányai-völgy nem mindennapi látványosságokat ígér. A számtalan zúgó mellett olyan természeti csodákra lehet itt bukkanni, mint a Csepegő-szikla és a Ferde-vízesés. A hajdani üveghuták és fazekasságot idéző falvak is megbújnak a környéken. Az út egy része a hegység egyik legszebb gerincútján vezet végig, melynek végén a legendás Rékavár romjaira bukkannak a kirándulók.

A rejtélyes Rékavár

A mecseknádasdon található, Rákvárnak is nevezett erődítmény építéséről nem maradtak fenn adatok, így tág teret enged a különböző feltételezéseknek, melyek illír, kelta, illetve frank eredetet tulajdonítanak neki. Az építés idejét a legtöbben a tatárjárás előttre teszik. Szintén nincs írásos emlék a vár pusztulásáról, de az biztos, hogy tűzvésznek esett áldozatul a mohácsi csata után, esetleg belháborúban.


Az 1963-as kutatások sok mindent megállapítottak arról, hogyan is nézhetett ki a vár. Az ásatás során előkerült cseréptöredékek, női bronzgyűrű, sarkantyúk, nyílhegyek a 14-15. századból származnak. A várépítés idejét illetően, pusztán a vár alaprajzi elrendezésének jegyeiből a 13. századra lehet következtetni - derül ki varlexikon.hu oldaláról.

A Nemzeti Park fejlesztéseinek első részében – a 2019 januárjától 2020 tavaszáig terjedő időszakban – megépült Nagyharsányban a panorámasétány, a Nagyharsányi Szoborparkban pedig új fogadóépület létesült. A második részben, mely 2020 őszén indult és 2021 októberében fejeződött be, elsősorban fából készültek el tájba illesztett, kisebb-nagyobb építmények.

Új panorámakilátó került a pécsi Pintér-kert Arborétum legmagasabb pontjára, és madármegfigyelő kilátó a drávaszentesi Dráva Kapu bemutatóközpont melletti mocsárrét peremére. Megújult a kelet-mecseki Cigány-hegyen, a Drávaszentesen, a tolnai Pacsmagi-halastavaknál és Bátán, a Gemencben található kilátó.

A Pacsmagi-tavak

Az 1990-ben kialakított természetvédelmi terület Tamási határában, a Koppány folyó völgyében helyezkedik el. Itt főleg vizes élőhelyek, illetve kisebb részben erdők és gyepek találhatók. A védett terület kialakítását elsősorban az e térségben meghatározó jelentőségű, gazdag fészkelő és vonuló vízimadár-fauna indokolta.


A tórendszer gém- és récefélék fontos költőhelye, többek között rendszeresen fészkel itt a nagy kócsag, a bakcsó, a törpegém, a szürke és vörös gém. A Pacsmagi-tavak az egyik legfontosabb hazai élőhelyét jelentik a fokozottan védett cigányrécének. A megfigyelések szerint a hazánkban észlelt madárfajok több mint fele előfordult már itt, a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe 1997-ben is felkerült - olvasható a ddnp.hu oldalán.

32 információs táblát helyeztek el Somogy, Tolna és Baranya különböző Natura 2000 helyszínein, új esőbeálló és turistapihenő készült az Óbányai-völgyben, új madármegfigyelő lesállás és pallósor a dávodi Földvári-tó madárparadicsománál, továbbá új pihenőpadok, pad-asztal garnitúrák, tűzrakóhelyek, szemetesek, irányító oszlopok és a védett területekre behajtást megakadályozó sorompók, felújított gémeskutak kaptak helyet összesen 15 helyszínen.

Változatos madárvilág jelent meg

Változatos madárvilág jelent meg a 2020-ban élőhely-megújításon átesett dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak környékén. A Bács-Kiskun megye délnyugati részén, a magyar-horvát szerb hármas határ közelében lévő két kiemelkedő jelentőségű, öt tóegységből álló természetvédelmi terület megújítása során kikotorták a tavakat és a hozzájuk tartozó csatornákat, emellett felújították a vízutánpótlást biztosító műtárgyakat.


A munkálatoknak köszönhetően vízzel telt meg a Karapancsai erdei-tavak legnagyobb tóegysége és a vízrendszer többi eleme is, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenéséhez és megtelepedéséhez.


A Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, például kócsagok kezdtek a költéshez, a két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd jelent meg táplálkozni, illetve több faj is költéshez kezdett a part menti növényzetben. Nyári ludaknak tojásos fészekaljait figyelték meg, nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is a területen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.