A legszebb helyek, amiket Villány környékén látni kell

villany
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 14:16
Sétáljanak egyet az első magyar filmsorozat sztoriját őrző várban, járják be a sárgálló villányi dűlőket, nézzék meg hazánk első szabadtéri szoborkiállítását, vagy próbálják ki, milyen érzés túrázni a zarándokok által használt ösvényeken. Cikksorozatunk utolsó részében a Villányi borvidék néhány izgalmas látnivalójáról és elvonulásra alkalmas helyeiről olvashatnak.

Sétáljanak a Tenkes kapitánya sztoriját őrző várban!

A Villányi-hegység lábánál fekvő Siklós nemcsak gyönyörű természeti környezetéről, de a város közepén magasodó, hazánk egyik legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt épített örökségéről híres. A siklósi vár különlegessége az is, hogy egyetlen történelmi korba sem lehet befűzni, mert az 1200-as évektől kezdve, a középkoron és a reneszánszon át egészen a második világháborúig itt mindig történt valami, és minden kor hagyott valami nyomot. Ezeket a bútorokon, a korhű viseleteken és a fegyvereken keresztül ma 12 állandó kiállításba rendezve őrzik a vár falai.

Forrás: Travelo

Itt forgatták 1963-ban hazánk legelső filmsorozatát, a Tenkes kapitányát, amelynek néhány szereplőjét a vár panoptikumában habszivacsbábok formájában még ma is megnézhetjük - de akár be is ülhetünk melléjük fotózkodni -, a fontosabb szereplők ruháit pedig eredetiben láthatjuk. Hamarosan ezek üvegvitrinbe kerülnek, és a bábukat is lecserélik élethű viaszfigurákra.

- ezt a vár mai kapitánya és a Siklósi Várszínház ügyvezetője, Szentgyörgyváry Péter mondta.

Ha lemerészkednek a kínzókamrába, akkor válogatott büntetési módszereket találnak a kerékbetöréstől kezdve a karóra húzásig. A várbörtön másik részében pedig a jobbágyok egykori sötét, dohos tömegfogdáitól elindulva a komfortosabb, és már akkoriban is fűtött nemesi börtönhelyiségek különbségeit érdemes megnézni. A bormúzeumi szekcióban egy vinotékát is kialakítottak, amelyben pinceáron kínálják 24 siklósi pincészet borait - ezzel is bizonyítva azt, hogy a siklósi borok ugyanolyan finomak, mint a villányiak, csak - ahogy a várkapitány mondta - "utóbbiaknak jobb a marketingje".

Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

Jövőre, ha a vár vezetésének sikerül pályázaton pénzt szereznie, akkor felújítják a vártörténeti kiállítást, a színpadot áthelyezik a várkertbe, amelyet székekkel, padokkal szerelnek fel, a vár aljába pedig egy nagyobb parkolót terveznek. De persze látnivaló és interaktív program már most is van bőven, a családosoknak még egy izgalmas beltéri játszóházat is kialakítottak.

Ha a vártúra után szívesen ennének valami jót, akkor Harkány felé menet térjenek be a csarnótai Tenkes Csárdába. Ha szállást keresnek, a közelben találják a malomépületből átépített, családbarát Hotel Castellot. De ha már csak egy csobbanásra vágynak, akkor a siklósi Thermal Spa medencéiben a helyük.

Siklósi vár nyitvatartása: hétfőtől vasárnapig 9.30 és 17 óra között
Belépő: Felnőtteknek 1800, diákoknak és nyugdíjasoknak 900, gyerekeknek 600 forint. Ingyenes rövidebb (45-40 perces) és kétórás vezetett várlátogatást óránként indítanak (A vár akadálymentesített, kerekesszékesek is látogathatják, és kutyabarát hely!)

Egy hely, ahonnan minden turista zarándokként távozik

Ha a siklósi vár falairól északnyugat felé nézünk, a fák között a Máriagyűdi Kegytemplom narancsosan sárgálló kéttornyos épületét láthatjuk. Ma már nemzetközi hírű zarándokhelynek számít, ahova évente százezren látogatnak el. A kegytemplom amellett, hogy búcsújáróhely (évente húsznál is több búcsút tartanak), az El Camino-hoz hasonló Magyar Zarándokút végpontja is egyben. A 420 km hosszú zarándokút Esztergomtól egészen Máriagyűdig kapcsolja össze az ország szent helyeit.

A kegytemplom 2008-ban basilica minor rangot kapott XVI. Benedek pápától Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

A templom 1739 és 1742 között nyerte el mai végleges formáját: ekkor szélesítették ki a templomhajót, és építették meg a két, ötven méter magas tornyát is. Ebben az időben ferences rendház létesült Máriagyűdön, melynek épülete ma már zarándokszállásként működik. Ekkor készült el a templom berendezésének egy része is. Két éve felújították a Kegyhelyet, ekkor a szabadtéri oltárral együtt megújult a főlépcső és a főlépcsőt a látogatóközponttal összekötő Szent Ferenc-sétány burkolata is. Ekkor alakítottak ki Rózsafüzér-sétány néven egy 800 méteres tematikus utat is, ami a templom körül vezet, és amelynek alaprajza egy hatalmas rózsafüzért formáz. Ha ennél hosszabb túrára vágynak, akkor kövessék a templomtól induló sárga sávos turistaútvonalat, ami két és fél kilométer hosszan a Csodabogyó tanösvényen fut végig egészen a Tenkes-hegy csúcsa alatt található kunyhóig.

A Kegyhelyhez tartozó látogatóközpontban egy Bistrosa nevű vendéglátóegységet és ajándékboltot találnak, a zarándokházuk pedig már 34 fős szálláshelyként működik. Utóbbi egyébként a 22 férőhelyes plébániájával együtt a karácsonyi időszakban is fogad vendégeket.

Szabadtéri oltár Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

- fogalmazott Sági-Somogyi Márta, a Pécsi Egyházmegye turisztikai munkatársa.

Kegytemplom nyitvatartása: Télen minden nap reggel 8 órától fél hatig. (Siklós központjában nemrég egy információs iroda is nyílt InfoPont Siklós néven, ahol hétfőtől szombatig várják a szállást, falatozókat, programokat kereső turistákat.)

Travelo tipp: Ha gyerekekkel érkeznek, keressék meg a templom melletti hatalmas szabadtéri játszóteret. De ne hagyják ki a máriagyűdi kegyhely utcájában található, falusi parasztházban berendezett Czukor Borsót sem, ahol a helyi borok mellett újragondolt süteményeket, pitéket és macaronokat találnak igazi békebeli hangulatban régi bútorokkal berendezve.

De azért a villányi dűlőkben túrázást se hagyják ki!

Mert Villányban még a dűlőtúrázásnak is külön intézménye van. Persze napsütésben még a szőlőtőkék is szebben mutatnak, de azért a szürkébb novemberi napokon gondosan felöltözve, egy kiadósabb ebéd után is jól fog esni egy délutáni dűlőtúra. Elindulhatnak például a Villány településének határában fekvő Sauska pincészettől, ahol a szőlők között betonlapokból összeillesztett úton haladnak majd, és amely út egyébként vízelvezetőként is szolgál a szőlősorok között.

Ugyanakkor, ha kocsival tervezik bejárni ezt az utat, akkor számítsanak arra, hogy vannak 1-2 km hosszú, keskenyebb szakaszai is, ahol szemből is érkezhetnek négy keréken, és ilyenkor aztán bizony hosszan kell tolatni. Ugyanakkor tavasztól őszig, ameddig nincs nagy sár a földeken, a Sauska birtok is szervez traktoros és kisbuszos túrákat, amelyek a gyönyörű panorámás Konkoly, Kopár és Ördögárok dűlőkre vezetnek fel.

Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

De egy kifejezetten szép útvonal köti össze például a a kisharsányi Fekete-hegy tetején található Vylyan teraszt a hegy túloldalán fekvő Palkonyával is. A túrázókat fából faragott táblák segítik az eligazodásban, és közben a borvidéken áthaladó Kéktúra útvonal kék kereszt jelzését kell követniük. Az út hossza körülbelül 4,5 km, a sportosabb tempóban haladók akár egy óra alatt is bejárhatják. Túratérképet itt találnak.

Fotózzanak egy albumravalót a szoborparkban!

A Nagyharsányi Szoborparkot a hatvanas évek végén hozták létre nyugat-európai mintára, hogy legyen egy hely a fiatal művészeknek, ahol addig faraghatják a nagyharsányi és beremendi szürke mészkövet, amíg szobor formájában össze nem áll mindaz, amit legbelül éreznek. Azonban az itteni bányakatlan sziklafalainak látványa, a hatalmas bányaudvar és a gyönyörű panoráma egyenesen kínálta magát, hogy ne csak egy helyszín legyen a szoborfaragáshoz, de egy igazi, kiállításként funkcionáló, látogatható park is.

A plasztikák már így is a turisták szeme láttára készültek, a nyolcvanas évek végére pedig hivatalosan is létrejött hazánk első land-art alkotása. Ma 136 darab monumentális kőszobor található a bányakatlanban és a sétányokon. Ha azonban önök részletesebben is kíváncsiak arra, miért állították ki ezeket, és ábrázolásukkal pontosan mit akartak kifejezni a szobrok faragói, akkor nevezzenek be egy tárlatvezetésre!

Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

Innen a szoborparkból lehet meghódítani a Villányi-hegység legmagasabb, 442 méteres hegytömbjét, a Szársomlyót is, amelyet például szerdától vasárnapig egy szakvezetéses túrán is felfedezhetnek. Ezért felnőtteknek 800, gyerekeknek 400 forintot kell fizetni. (De ha erre befizetnek, akkor ingyen nézhetik meg a szoborparkot is.) Az öt kilométeres, mintegy négy óra alatt teljesíthető túra útvonala helyenként sziklás, esőzés után csúszós terepen halad - így jobb, ha kényelmes túrabakancsot húznak, és a kullancsok elleni védelemre is felkészülnek.

Szoborpark nyitvatartása: október 1-től március 31-ig naponta 10 és 16 óra között
Belépő: felnőtteknek 400, 18 éves kor alatt 250 forint (A kártyával egyébként nemcsak ide, de a pécsi látnivalókhoz és a siklósi várba is olcsóbban válthatunk jegyet.)

Travelo tipp: Ha a szoborparkba szívesen érkeznének gyalog, akkor a Vylyan birtokról induló mintegy három-négyórás túrát ajánljuk, amely a szerelembe esett ördög legendáját dolgozza fel, és amelyen a túrázók a pincészet borain keresztül ismerhetik meg a történetet és szereplőit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.