Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsVajon előfordulhat, hogy valaki egy tragikus esemény átélése után szenzitívebbé válik a környezete legapróbb ingereire is? A pszichológia ezt az idegrendszer megváltozott működésével magyarázza, a parapszichológia pedig olyan esetleírásokat is figyelembe vesz, amelyek szerint egyeseknél ilyenkor felerősödhet az extraszensz, „hetedik érzék” jellegű érzékelés. Réka családi paranormális története ma is sok kérdést hagy maga után.

Réka tízéves volt, amikor egyetlen pillanat alatt összeomlott az addig idealisztikusnak mondható gyermekkora. Egy nyári délután a család szeretett kutyája hirtelen kiszaladt az útra, és egy autó elütötte. A kislány végignézte a tragédiát, amely után hetekig alig mosolygott, szinte aludni sem tudott, és a legkisebb zajra is összerezzent. Nem sokkal később a család ideiglenesen egy kis kertes házba költözött, amíg épült az új, saját otthonuk. A bérleményt a tulajdonos az édesanyjától örökölte, erről azonban akkor nem esett több szó. Réka külön szobát kapott, de néhány nap múlva hajnalban sírva szaladt át a szüleihez. Sajnos nem egyszeri eset volt, hetente több alkalommal is megismétlődött ugyanez. A szülők először azt hitték, a környezetváltozás vagy a korábbi trauma viseli meg a gyermeküket ennyire.
Csak hosszas kérdezgetés után bökte ki, mitől fél valójában:
Egy néni ül az ágyam szélén, és figyel.
A kislány szerint az idős asszony nem tűnt fenyegetőnek, csak csendben szemlélte őt. Egyetlen részletet újra és újra kiemelt: a néni kék, apró virágos hálóinget viselt.
A család gyermekpszichológushoz fordult. A doktornő szerint egy ilyen súlyos megrázkódtatás után az idegrendszer fokozott éberségi állapotba kapcsolhat. Ilyenkor az agy rendkívül kiélezett módon figyel a környezet ingereire, és a félelem könnyebben alakíthat ki élénk, valóságosnak tűnő élményeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermek "képzelődik", hiszen mindez számára teljesen életszerű.
Mivel Réka kitartott a története mellett, a szülők kíváncsiságból egy parapszichológiával foglalkozó tanácsadó véleményét is kikérték. A spirituális szemlélettel bíró szakember elmondta, hogy a szakirodalomban számtalan olyan beszámolóval találkoztak, amelyek megemlítik: mély traumák után egyes emberek fokozott intuitív vagy extraszensz élményekről számolnak be. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezt a tudomány jelenleg még nem igazolta, ezért inkább „különvéleménynek” , lehetséges magyarázatnak tekinthető.
A ház tulajdonosa egy alkalommal átjött ellenőrizni az ingatlant, és szóba került Réka félelme. Amikor az édesanya megemlítette, hogy a kislány szerint egy idős néni ül az ágya szélén, majd hozzátette, hogy kék, apró virágos hálóinget visel, a férfi hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni – csak mereven bámult előre.
Végül elárulta, hogy az édesanyja néhány évvel korábban éppen abban a szobában hunyt el, ami Réka gyerekszobája lett. Az asszonyt, aki álmában aludt el örökre, pedig a család emlékei szerint valóban a kedvenc, kék virágos hálóingében találták meg. A család állítása szerint erről korábban senki sem beszélt nekik, és a kislány sem tudhatott semmit az idős hölgyről – még fényképet sem láthatott róla.
Nem sokkal később elkészült a kis család saját háza, elköltöztek, és Réka különös élményei szinte egy csapásra megszűntek. Hogy mindez a trauma, a gyermek különösen érzékennyé vált idegrendszere vagy valami más, túlvilági erő, paranormális jelenség miatt történt-e, arra talán sosem fognak biztos választ kapni. A család azonban úgy érzi, azon a nyáron valami olyasmit éltek át, amit pusztán logikával nagyon nehéz megmagyarázni. És azóta valahogy másképpen kezelik azt is, ha Réka olykor egy furcsa, először hihetetlennek tűnő történetet mesél el nekik...
Érdemes megnézned a témához kapcsolódó videót is:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.