Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA brit Mirror legendás fotósa – akit a szakmájában a legtöbb díjjal tüntettek ki – egészen 1978-ig kőkemény szkeptikus volt. Akkor azonban Los Angelesben egy stúdióvezető meghívására együtt ebédelt Walt Disney eredeti animátoraival. Köztük volt Ward Kimball is, Mickey egér megalkotója, aki köztudottan rajongott az ufókért. A barátságuk után Kimball egy Anaheim feletti domboldalon álló házba vitte a fotóst, ahol egy katonai jelzéssel ellátott dobozból 16 mm-es filmtekercs került elő. Maloney ekkor látta meg azt, amit az amerikai kormány azóta is próbál eltitkolni a világ elől: egy valódi ufonauta boncolását. De a film tartogatott egy még durvább meglepetést is.

A kamera pásztázott, és ahogy körbement, hirtelen megláttam: egy idegen volt a sarokban, és mozgott. A szemei csukva voltak, a feje lefelé nézett, de a lábai és a karjai mozogtak. Azt mondanám, félálomban volt, de vagy szándékosan mozgatta a végtagjait, vagy görcsösen rángatózott
– emlékezett vissza a hátborzongató pillanatra Maloney, aki szerint a felvételen látható lény teljesen másképp nézett ki, mint a '90-es években világgá kürtölt, kamu roswelli ufonauta.
A fotós sokáig maga sem akarta elhinni, amit látott, ám a szomszédja, a világhírű filmrendező, Stanley Kubrick végleg eloszlatta a kételyeit egy közös italozás során.
Emlékszem, ittunk egy sört Stanley Kubrickkal. Elmeséltem neki mindent, amit a filmről tudtam. Megkérdeztem tőle: mit gondolsz, Stanley? Szerinted hamisítvány volt? Ő azt mondta: nem, amit láttál, az valódi volt. Hozzátette, hogy 1947-ben még nem állt rendelkezésre olyan technológia, amivel ilyen szinten lehetett volna filmeket hamisítani.
Ha ez nem lenne elég, Maloney szerint az animátornak egy valódi, krómozott, hengeres ufódarabkája is volt otthon a roswelli katasztrófából, amit úgy össze lehetett gyűrni, mint egy kartonpapírt, de utána magától visszanyerte az eredeti alakját. A hatóságok emiatt folyamatosan megfigyelés alatt tartották a férfit – írja a brit Mirror.
A brit kormány is nyakig benne van az ufótitkok elhallgatásában. Maloney egyik barátnője, Georgina Bruni könyvet írt az 1980-as rendleshami erdei ufóészlelésről, ami után személyes kihallgatáson járt a Downing Streeten. Amikor megkérdezte a Vasladyt, hogy ismeri-e az ügy részleteit, Margaret Thatcher állítólag hidegvérrel csak annyit felelt:
Ó, igen, kedvesem, nagyon is jól ismerjük. De persze ezt nem mondhatja el az embereknek.
Egy magas rangú amerikai katonatiszt, aki korábban nyilvánosan azzal intézte el az egész rendleshami ufó-ügyet, hogy csak gyerekek gyújtottak tüzet, a nyugdíjazása után felhívta az írónőt, és bevallotta: a kormánya parancsolta meg neki, hogy mindent tagadjon le.
Bár a titkolózás még mindig óriási, az amerikai kormány folyamatosan nyitja meg a titkosított ufó-aktákat. Maloney biztos benne, hogy az igazság hamarosan kiderül.
Be fogják bizonyítani
– jelentette ki magabiztosan a fotós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.