
A házba lépve hamar érzékeljük, hogy ez nem csupán egy otthon, hanem egy élet munkája is egyben. A konyhában ülünk le a kedves párral beszélgetni, ahol azonnal szembetűnnek az egymásba fonódó kezek, a cinkos pillantások és a másikhoz intézett mosoly, ami 70 éve változatlan. Egyetlen dolog motivál minket: hogy megtudjuk mi a hosszú házasság titka és elnézve a házaspár viselkedését, ehhez nagyon is jó helyen járunk.

A 90 éves Margit néni és a 93 éves Józsi bácsi kapcsolata olyan, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Szerelmük még a tanyavilágban szövődött, egy bálon szerettek egymásba, majd hat hét múlva összeházasodtak. Ennyi idő elég volt arra, hogy eldöntsék, együtt akarják leélni az életüket.
– Ez egy első látásra szerelem volt. Hat hétig udvaroltam neki, aztán elvettem feleségül. Akkoriban még nem úgy volt, hogy a fiatalok folyton együtt voltak, jó ha hetente kétszer találkoztunk. Látásból persze ismertük már egymást, én tudtam róla, hogy nagyon rendes lány és neki is megtetszettem. Azon a bálon viszont eldőlt, hogy nekünk a másik mellett a helyünk – meséli Józsi bácsi a Fanny magazinnak, boldogan elevenítve fel a közös emlékeket. A házaspár úgy mesél a 70 évvel ezelőtt történtekről, mintha csak tegnap lett volna.
Nagyon elrepült az idő, de visszaemlékezve olyan, mintha most lett volna. Nem is hisszük el, hogy ennyi idő megadatott együtt, nem is mertük remélni. Hogy mi a titkunk? Magunk sem tudjuk pontosan. Egy biztos: sosem bántottuk egymást és igyekeztünk alkalmazkodni a másikhoz. Nem volt rá okunk, hogy elváljunk, de igazából időnk sem lett volna rá
– mesélik nevetve, miközben a mi szemünk előtt megelevenedik az a fiatal házaspár, akik egykor összekötötték életüket.

– Az esküvőnkre is élénken emlékszünk. Lovaskocsin jöttünk be a tanyáról a faluba. Volt egy ebéd, majd a tanácsnál és a templomban is megesküdtünk, utána pedig mentünk vissza a tanyára a lakodalomra. Legalább ötvenen voltunk és akkoriban az volt a szokás, hogy a lagzira összehordták az emberek a dolgokat. Volt, aki tyúkot hozott, volt, aki bort, tortát, sőt, az étkészletet is úgy adták össze a szomszédok. Szerencsére fel volt címkézve, ki mit hozott, hogy másnap vissza tudjuk nekik adni. Nem volt ilyen még, hogy kölcsönzés – részletezi Margit néni, hozzátéve, hogy a menyasszonyi és vőlegényi viseletük is olyan volt, mint ahogy akkoriban szokás volt.
Keményszárú csizma, fekete kalap, akkor az volt a divat. Emlékszem, összesen 1100 forint jött össze a menyasszonytáncból, abból vettük később a borjúnkat. Sokgyerekes családban nőttünk fel mind a ketten, nem tudtak anyagilag segíteni nekünk a szüleink. Mi minden pénzért megdolgoztunk, ketten építettük fel az életünket. Eleinte tanyán laktunk, oda született a fiunk is, majd amikor sikerült összegyűjteni elég pénzt rá, akkor közös erővel beköltöztünk a faluba és felépítettük ezt a házat, amiben ma is élünk. Mindig együtt voltunk, együtt dolgoztunk és együtt is pihentünk
– mondja Józsi bácsi, felesége pedig máris kiegészíti: – Ha ő a faluban dolgozott, akkor én este vártam itthon, alig vártuk, hogy találkozzunk és megbeszéljük, hogyan telt a nap. Nem foglalkoztam vele, hogy hova visz, mentem vele mindenhova – mondja.
Nem untuk meg egymást előre, de nem is ismertük ki egymást, hiszen hat hétre házasodtunk. Valahogy mégis sikerült összecsiszolódnunk. Elfértünk egy ilyen keskeny ágyon, mint ez
– mutat a mellettünk lévő heverőre nevetve Józsi bácsi.

A sarkadkeresztúri házaspár a kezdetektől fogva nagyon ragaszkodik egymáshoz, és tisztelik a másikat.
– Főleg állattartással foglalkoztunk, és mindig mindent megbeszéltük, ha valamit venni akartunk. Nem volt olyan, hogy külön kassza, mint most halljuk, hogy a fiataloknál szokás. Mi ezt nem is tudtuk volna elképzelni. Közösen hoztunk döntéseket és tiszteltük egymás munkáját. Például, amikortól összekerültünk, onnantól kezdve én sosem ettem az édesanyámnál. Tudtam, hogy a feleségem ebéddel vár itthon, így természetes volt, hogy itthon eszek, ha ő dolgozott az étellel – avat be minket Józsi bácsi az egyik legfontosabb részletbe. A házaspár másik nagy erőssége, hogy ha össze is vesznek, nem tart sokáig a nézeteltérés.
Ha ő haragudott, én nevettem rá egyet. Ez a titok és ezt tanácsolnánk a fiataloknak: ne haragudjanak egyszerre. És legyen türelmük, legyenek megértőek egymással. Ha pedig probléma vagy konfliktus van, akkor beszéljék meg, ez a lényeg. Mi mindent egymással beszélünk meg, hiszen másra nem tartozik. Tulajdonképpen a legjobb barátok vagyunk és ez fontos. Mindenki magához hasonlót keressen, mi azt tanácsoljuk. Sosem vágytunk többre, mint amit a másik adni tudott, boldogok voltunk, akkor is, ha csak itthon töltöttük az időt
– sorolják a tanácsokat.
– Nem tudom, hogy minek köszönhető, hogy ilyen jól egymásra találtunk. Az Isten szeretett bennünket, az biztos. Az életünk alatt nem okoztunk egymásnak nagy fájdalmakat, mindig odafigyeltünk a másikra. Nagyon szerettünk együtt lenni, és ez így van mind a mai napig. Közösen indul a napunk, ő felkel, kimegy a tyúkokhoz, addig én elkészítem a reggelijét. Este pedig együtt tévézünk vagy ülünk ki a tornácra és nézzük az utcán a járókelőket. Van, hogy beszélgetünk, de néha csak csendben ülünk, figyeljük a kertünket, az utcát, az életet, amit felépítettünk és ha megunjuk, akkor bejövünk a házba. Nincs főnök a kapcsolatban, egyenlőek vagyunk. Ha valamit az egyikünk nem akar, akkor megbeszéljük és akkor nem csináljuk. Egyikünk sem főnökösödik a másik felett – mesél a mindennapokról Margit néni.

Az idős házaspár hetven év után sem fogy ki a közös témából, legszívesebben az unokákról beszélgetnek, akikre nagyon büszkék.
Szerencsére még jól szolgál az egészségünk, a fiunknak hála megvan mindenünk, gyógyszerek, vitaminok és hála az égnek még a kertet is van erőnk gondozni. Minket ez éltet, ha van mit csinálni, ha akad munka. Fáj ugyan itt-ott, de beletörődtünk, hát ennyi idő után már nem várunk csodát
– mesélik mosolyogva.
Sarkadkeresztúron már csak az ő párosuk van, akik ilyen szép korúak és még együtt vannak. A falusiak szeretik is nézni őket, ha valahol meglátják egymásba kapaszkodva a házaspárt. Az elmúlt hetven évük szeretete és megbecsülése ugyanis ott van minden mozdulatukban és pillantásukban, ahogy az egymáshoz intézett szavaikból is süt a tisztelet és az odaadás. A konyhájukban ülve, velük beszélgetve bennem is csak egy gondolat fogalmazódott meg: így néz ki, amikor megvalósul az a bizonyos holtomiglan-holtodiglan, amit az esküvőn kimondunk egymásnak.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.