Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNagy Bogi Nyári Marcelltől való válása óta szingli, ám ezt a rajongók igencsak nehezen fogadják el. Persze az valóban látható, hogy az énekesnő szinte ragyog mostanában, de elmondása szerint ez nem egy új pasinak tudható be. Vagy mégis? Most előkerült egy fotó, amin egy srácot ölel, aki épp puszit nyom a fejére, így mindenki azonnal tényként kezdte kezelni, hogy ő Nagy Bogi barátja. Most az énekesnőt is megkérdeztük erről, aki elmondta, mi az igazság.

A Nagy Bogi válása óta eltelt hónapok alatt szinte megszámlálhatatlan alkalommal hozták már hírbe ismert zenészekkel, azonban ő ezeket mindig azonnal cáfolta, sőt fel is háborodott amiatt, hogy nőként ez borzasztó érzés számára. A követői azonban nem állnak le, sőt legújabb fotója után indultak csak be igazán. Azonnal kiderítették, hogy az énekesnő romantikusnak tűnő fotóján a BSW stábjának egyik tagjával, Eckhardt Mátéval szerepel meglehetősen félreérthető közelségben. Ráadásul Nagy Bogi BSW-vel közös dalai és koncertjei miatt nemcsak a zenekar tagjaihoz, de kulisszák mögött dolgozó csapathoz is igen közel került, így cseppet sem elképzelhetetlen, hogy egyikükkel több is kialakuljon, mint barátság. Bogi a Borsnak elárulta, valóban ez történt-e.

A gyönyörű énekesnő már meg sem lepődött, amikor feltettük neki a kérdést, hogy mégis mi van közöttük Mátéval, hiszen az ominózus fotó megjelenése óta mindenki erre kíváncsi. Így hát azonnal tisztázta a félreértést, amiben már kénytelen volt igen nagy tapasztalatot gyűjteni az elmúlt időszakban.
Már nem először kérdezik, de nem vagyok kapcsolatban. Máté egy nagyon közeli barátom, de semmi több, felesleges ebbe többet belelátni
– jelentette ki határozottan. El kell tehát keserítenünk a romantikus lelkületű rajongókat, ugyanis a nagy love story és a boldog befejezés még várat magára, de Nagy Bogi korát elnézve erre még bőven van ideje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.