Szárnyal vagy csak kapirgál? Ezúttal a Tyúk című film került terítékre — Kritika

A sajtó képviselői meghívást kaptak a Taxidermia és a Hukkle filmeket is ápoló Pálfi György Tyúk című alkotásának díszvetítésére a Corvin moziba. A különös koncepció bevonzotta a közönséget, már csak azért is, mert a tavaly megrendezett Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is jól teljesített, hazahozva a Platform-különdíjat. Már a cím is sokat sejtet magáról és nem egy elvont jelzés: ez a film valóban egy tyúkról szól, ami megszökik a biztos halált jelentő telepről, hogy megélje az anyaságot. Teszik ezt számítógépes effekteket teljes mértékben mellőzve, ahogy azt Halász Árpád állatkoordinátortól már a Fehér istenben láthattuk — ahol 200 kutyát tanított be csapatával. Ezúttal „csak” nyolc fekete tyúkot, és pár dublőr szárnyast kellett irányítania, hogy elmeséljék ezt a nem hétköznapi sztorit. 

A Tyúk kritikájából kiderül, érdemes volt-e nyolc túlképzett baromfival forgatni Görögországban

A Tyúk két történetszálon fut, melyek egymásra reflektálva vezetik végig a sztorit — némileg különállva, de kicsit mindig egymásra hatva. A szökés után a főszereplő tollas jószág egy görög kisvárosba kerül, ahol egy öreg bácsi veszi őt gondozásba. Az események folytán kiderül, hogy az öregúr és családja egy bizonyos alvilági bizniszt folytatnak. A tyúkot persze teljesen hidegen hagyja, hogy az emberek milyen sötét tevékenységekkel élik az életüket. Számára csak az fontos, hogy a környék bikája — akarom mondani kakasa — megtermékenyítse őt, hogy kiscsibéi lehessenek, közben pedig az események fura folyásainak révén véletlenül belefolyik ezekbe az előbb említett maffiaügyletekbe.

A film nem lépi meg a Kutyák és macskák, Dr. Dolittle, Babe, Stuart Little kisegér és más hasonló állatos sztorikra jellemző perszonalizációt. Az állatok tényleg nem foglalkoznak mással saját mikrokozmoszukon kívül — de ez nem jelenti azt, hogy nincs bennük élet. Sikerült úgy megvágni a filmet és úgy válogatni a zenei és hangeffekteket, hogy kellően érezhető, hogy mi jár a kis tyúk fejükben, mit érez, szigorúan állati szemszögből. Ilyen viszonylatban inkább a Jó kutya című horrorfilmhez hasonlít, melyben egy aranyos kutya szemén keresztül láthatjuk a világot.

Bár a film komolyan veszi magát és a történetet, nem rest nevetni saját helyzeteinek furcsaságán ebben a balkáni, kicsit az Emir Kusturica-filmekre emlékeztető környezetben. A tyúk hisztérikus kotkodácsolásai emberi szemmel is átélhetőek. A betanított állatok színészi illúziója is jól működik — igaz, fejben nem mindig sikerül leválasztani a gondolatainkból, hogy ezeknek az állatoknak fogalmuk sincs arról, hogy egy filmprodukció részei, de a nap végén a megvalósítás még így is sikeresnek bizonyul. Ettől függetlenül a másfél órás játékidőnek mindenesetre kicsit soknak érződhet ez a cselekményfolyam. Előfordulhat, hogy néhol elkalandozunk a tyúk kapirgálása és kisebb-nagyobb túrái közben. Végül is ez egy kísérlet, amelynek nagyon élvezetes, de akit ezek a részek nem kötnek le túlzottan, annak egy alkalom pont elég lehet ebből a filmből.