
10 hónapja szabadult a börtönből, máris újra teniszpályára lép Boris Becker. Az 55 éves szakembert tavaly decemberben helyezték szabadlábra a brit hatóságok, miután nyolc hónapot letöltött a londoni bíróság által rá kiszabott két és fél év szabadságvesztésből. Most azonban újra teljes bedobással foglalkozhat kedvenc sportjával: Holger Rune egyik edzője lesz.
Megerősítem, hogy Holger Rune edzője lettem. Büszke vagyok rá, hogy felkért. Már régóta ismerem őt, nagyon jó formában van. Mindig is érdekelt a játéka. Határozottan, és szenvedélyesen játszik, amint pályára lép.
- nyilatkozta Becker. A pozíciójáról akkor egyeztek meg, amikor Rune elhívta őt monacói edzőtáborába, ahol ott volt az édesanyja, és a teljesítményért felelős edzője is. Elmondta, mostantól ők hárman felelnek azért, hogy a fiatal dán teniszjátékos a lehető legmagasabb szintet képviselje.
Becker akkor lett sztár a teniszezők között, amikor 1985-ben, mindössze 17 évesen, megnyerte a wimbledoni bajnokságot. Azóta sok mindenen ment keresztül sportjában, 2013 és 2016 között például Novak Djokovic edzője volt, ezzel hozzásegítve a szerbet hat Grand Slam-győzelméhez. Jelenlegi menedzseltjével, Runéval október 25-én fognak először hivatalos játék keretein között pályára lépni.
Az egykori világelső német teniszező elmondta, hogy a börtönben töltött évei nagyon kemények voltak - írja a Mirror.
Gyilkosokkal, drog dílerekkel, erőszakolókkal, rablókkal, veszélyes bűnözőkkel voltam körülvéve. Minden egyes nap a túlélésért küzdöttem. A lényeg, hogy, amint bekerülsz oda, rögtön kemény legényekkel kell körbevedd magad, akik meg tudnak védeni téged, ha úgy alakul.
Arról is mesélt, hogy a börtönben semmit nem számított a múltja, csak az volt a lényeg, milyen valakinek a személyisége, és a karaktere.
Teljesen magadra maradsz bent, nincsenek barátaid. Ez a legnehezebb része az egésznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.