Valamennyi dinoszaurusz sokkal hosszabb nyakú volt a Földön élt bármely állatnál, ennek egyik fő okát a tudósok a nagyon üreges nyakcsigolyákkal magyarázzák.
Jobb fizikai állapotban vannak azok a gyerekek, akik eleget játszanak és sportolnak együtt a környéken lakó „legjobb barátjukkal”. A kísérletet Dr. Russ Jago végezte a nagy-britanniai Sport-, Étkezés-és Egészségkutató Központból, a Bristoli Egyetemmel szövetkezve. Vizsgálatai során 10-11 éves gyereket figyelt meg azzal kapcsolatban, hogy milyen mozgásformákat végeznek együtt a legjobb barátjukkal, az eredményeket pedig a Medicine & Science in Sports & Exercise című lapban jelentette meg.
A rossz alvás "drámai hatással" van az emberi szervezet működésére, ami abban jut kifejeződésre, hogy több száz gén tevékenysége módosul napközben az elégtelen alvás következményeként - állapították meg brit tudósok.
Régen volt már agyermekkorunk, olykor nehéz is felidézni, amikor azonban saját gyermekünk születik, vagy akad a családban egy pici, akit szórakoztatni kell, meg kell nyugtatni, újra előkerülnek a mesék. Emlékszünk még, mi miketszerettünk hallgatni, hogy mire aludtunk el szívesen? Egyáltalán, a mai kisgyermekeknek tetszenek még a régi mesék?
Az édes íz kedvelése velünk született sajátosság, amely életünk végéig elkísér bennünket. Azonban ahogyan minden másnak, úgy az édességfogyasztásnak is megvan a maga helye az egészséges étrendben.
A narancsos kacsasültről talán többet hallottunk már, de aki túl erősnek tartja a kacsahús ízét, megpróbálkozhat ezzel az egyszerű sütőben elkészíthető narancsos csirkemell recepttel!
Már jóval azelőtt is, hogy gyermeket várnánk, elgondolkodunk rajta, vajon milyen juttatásokban lesz részünk a baba mellett. A rövidítések könnyen összezavarhatnak. Lássuk, melyik mit takar pontosan.
Az életük első hónapjaiban lassú testsúlygyarapodást mutató babák általában tizenhárom éves korukra érik be kortársaikat - állapította meg egy átfogó brit tanulmány.
Pici korában szívesen vesszük magunk közé a gyermeket, ám egy idő után saját ágyában kell aludnia. A szülők optimisták, hiszik, hogy bár kezdetben velük alszik a kisgyermek, egy idő után remekül meglesz a saját fekhelyén is. Nos, ez általában nem ilyen egyszerű. Telik-múlik az idő, anya és apa pedig már bármit megtenne egy nyugodt éjszakáért. Van megoldás?
Jennifer Lawrence leginkább Az éhezők viadala című filmből lehet ismerős a nézőknek, még csak 22 éves, de már megnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat is!
A genetikai rendellenességeknek több formája van, melyeket nem, vagy csak későn diagnosztizálnak. Sok esetben hiányzik a veszélyérzet: a leendő kismama nincs igazán tudatában annak, hogy mennyit számít ez. Tisztában kell lenni a genetikai tesztek fontosságával és előnyeivel! Mit tehetnek a kismamák, hogy biztosra menjen?
Magyar idő szerint hétfő hajnalra eldőlt az utolsó Oscar-szobor sorsa is, a legjobb film az Argo-akció lett, rendezőként pedig Ang Lee diadalmaskodhatott.
Úgy tűnik Magyarország is érintetté vált a lóhús-botrányban, mert egy német vállalkozás termékvisszahívást kezdeményezett, amelynél a lengyel alapanyag felhasználás kapcsán feltételezhető volt a szennyezés.
Az ötezer éves, egyiptomi kéknek nevezett színezőanyag tanulmányozása kulcsot adhat a mai tudósok kezébe újfajta, korszerű technológiákban felhasználható nanoanyagok kifejlesztéséhez.
Amerikai gépekről tavasszal paracetamolos egerekkel "bombázzák meg" Guamot, így próbálják megritkítani a dzsungel sűrű lombjaiban elszaporodott barna fakígyó-állományt - közölte szombaton weboldalán a The Washington Post.
A kínai holdújév ünnepét lezáró lampionünnephez kapcsolódó heves tűzijátékozás és petárdázás ismét súlyosan szennyezetté tette a levegőt a kínai fővárosban - jelentette hétfőn a helyi média.
Magatartási kedvezményt ad egy étterem az Egyesült Államokban: levon a számlából, ha a vendégek gyerekei jól viselkednek. Az étterem Washington államban van, Poulsbo városában. Kis olasz vendéglő, a neve Sogni di Vino. A szülőknek számlakedvezményt ad, ha jól viselkednek a gyerekek, akik pedig fagylaltot kapnak jutalmul példás magaviseletükért.
Egy kínai tanulmány eredményei szerint a rövidlátó gyerekek látásromlásának mértéke gyorsabb volt az év legrövidebb napjain, és jóval lassabb a nappali órákban bővelkedő nyári hónapokban. A szakemberek azt vizsgálták, hogy vajon a nappali világosság lassítja-e agyermekek látásának romlását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.