Ma már csak végszükség esetén merészkednek be az izraeliek az egykor bevásárlóközpontnak is szánt épületbe, amelyet nagyrészt uralmuk alá vontak a hajléktalanok, a kábítószeresek és az afrikai menekültek. Az Olmert-féle korrupciós ügy miatt elhíresült jeruzsálemi Holyland lakópark sem számít Karmi sikerei közé. A hegytetőn magasodó sokemeletes építményrendszer inkább hat barátságtalan erődítménynek, mintsem polgári rezidenciának. A Habima, a nemzeti színház újjáépítése sem nyerte el a tel-aviviak tetszését. Ott Karmi felszámolta az 1934-ben Oskar Kauffmann tervezte Bauhaus épület arányait és egy ízléstelen „monstrumot” teremtett a romokon - legalábbis számos bírálója szerint. Jól sikerült viszont, és Izrael legnagyobb elismerését, az Izrael-díjat hozta az építésznek a nővérével, Ada Karmi-Melameddel közösen tervezett új Legfelsőbb Bíróság Jeruzsálemben, mely a kneszet szomszédságában kiválóan illeszkedik mind épített környezetébe, mind az azt övező dombok világába. Karmi édesapja, Dov Karmi nyomdokain járt, aki Tel-Aviv számos Bauhaus-stílusú épületét álmodta meg. Fiatalon részt vett az 1948-as függetlenségi háborúban, majd a haifai Technionon és Londonban tanult. Eleinte apja irodájában dolgozott, késöbb a lakásügyi minisztérium főépítésze volt és saját neve alatt dolgozott. Hat gyermeke és özvegye gyászolja.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.