769. oldal - Egészség



2 évesek lettek a mesedoktorok

2 évesek lettek a mesedoktorok

2 évvel ezelőtt, 2013 augusztusában indult útjára a mesedoktorok program. Az azóta eltelt időszakban összesen 9700 alkalommal olvastak gyógyító meséket a kórházi falak között a program keretein belül.
Kerüld el a HELLP szindrómát!

Kerüld el a HELLP szindrómát!

A terhesség előtti, illetve alatti magasvérnyomást igen komolyan kell venni, hiszen kezeletlen esetben az anyára és a babára is halálos szövődmény, HELLP szindróma is kialakulhat miatta. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája ezért a hipertónia rendszeres ellenőrzésére és megfelelő terápiájára hívja fel a figyelmet.
Sminkelési tanácsok ekcémás bőrűeknek

Sminkelési tanácsok ekcémás bőrűeknek

A vörös, viszkető ekcémás foltok elsősorban a végtagok hajlataiban, tenyéren, talpon, a fülek mögött, szemek körül jelentkeznek. A megfelelő gyógykezelés mellett a betegség tünetei ellen néhány smink tippet is bevethetünk.
Együtt nyaraltak a Barátok közt szépségei

Együtt nyaraltak a Barátok közt szépségei

Kiss Ramóna és Nyári Dia a munkának köszönhetően az évek során igaz barátnők lettek. Gyakran szerveznek közös programokat: a nyári szünetük utolsó napjait is együtt töltötték. A két lány egy Balaton közeli településen, Ramónáék családi fészkében lazított, ahol kiskutyáik társaságában töltődtek fel és a szép időt is kihasználták.
Baj, ha nincs meg a baba neve?

Baj, ha nincs meg a baba neve?

Egyes szülők már akkor kiválasztják a gyermekük nevét, amikor a terhességi teszt pozitív lesz. Ám nem biztos, hogy azok járnak jobban, akik csak várnak és várnak a baba elnevezésével.
Akupunktúrától várandósság!

Akupunktúrától várandósság!

Amikor egy pár gyermekvállalással próbálkozik, de nem jár sikerrel, az érzelmileg és pénzügyileg is kimerítő lehet. A segítség azonban hamarosan megérkezhet, meglehetősen váratlan formában: az akupunktúra révén.
Mi magyarok szeretünk kísérletezni az ágyban

Mi magyarok szeretünk kísérletezni az ágyban

A Durex 24 500 fő részvételével kutatást végzett a Facebook rajongói között arra vonatkozóan, hogy a nyár felfokozott hangulata mennyire érhető tetten a hálószobákban, és mennyire vagyunk nyitottak az újdonságok iránt. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy az évszakok nincsenek különösebb hatással arra, hogy mennyit szeretkezünk, viszont a kísérletező kedvünk a nemzetközi átlaghoz mérve meglepően magas. A válaszadók közel kétharmada nyilatkozta, hogy az elmúlt egy hónapban kipróbált valami újat az ágyban, közel egyharmaduk pedig az elmúlt héten is.
20 ezer forintért táboroznak a gyerekek

20 ezer forintért táboroznak a gyerekek

Több, mint 1000 fő bevonásával végeztek kutatást, melyből az derült ki, hogy a családok több mint fele 20.000 forint alatt költ nyári táborozásra, 37,1 százalékuk viszont nem választ nyári tábort gyermekének.
Videó - Szekeres Nóráéknál öröm a sulikezdés

Videó - Szekeres Nóráéknál öröm a sulikezdés

Szekeres Nóra szerintkiskorából maradhatott meg az az érzés, hogy imád a suliba bevásárolni a gyerekeinek, kiemelt esemény számára. Ráadásul évente egyszer van ilyen, és amit megvesznek, egész évben használja a gyerek, olyan, mintha ajándékot venne neki, ezért sem kezeli ˝rutinbevásárlásként˝.
Így válasszunk megfelelő iskolatáskát!

Így válasszunk megfelelő iskolatáskát!

A gyerekek az iskolakezdést talán kevésbé várják, de az előkészületek közül az iskolatáska kiválasztása azért őket is feldobja. Kék legyen vagy piros, mesefigurás vagy szuperhősös, amit büszkén viselhetnek a hátukon. A szülők felelőssége, hogy a kiválasztott darab ne csak szép, de egészségileg is tökéletes legyen, hogy a gyerekek vidáman indulhassanak neki az új tanévnek.
Az anyától függ a család egészsége

Az anyától függ a család egészsége

A nők betegségeinek megelőzése az egész család és közvetve a társadalom érdeke is, ugyanis nem csak egészségügyi, de anyagi vonzata is van az anyák egészségi állapotának. Éppen emiatt olyan fontos a megelőzés, és a betegségek kipihenése. Ha az anya beteg, nincs olyan, hogy "nem ér rá betegnek lenni".
Rózsák nyári metszése

Rózsák nyári metszése

A rózsák metszésének fő időszaka nyugalmi állapotukban van. Ez az időszak nagyjából december közepétől-március közepéig tart, amit az időjárás nagyban befolyásol.
Augusztus 20 - kezdődik a nyár családi fesztiválja, a MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Augusztus 20 - kezdődik a nyár családi fesztiválja, a MESTERSÉGEK ÜNNEPE

Huszonkilencedik alkalommal népesül be a Budai Vár: a hazai mesterek és kézművesek javában készülődnek a Mesterségek Ünnepére, ahol idén a pásztorélet kerül előtérbe. Négy napon keresztül, augusztus 20 – 23. között a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek kicsik és nagyok, feltárul a régmúlt emberének találékonysága, ízlése és kitartása. Mindemellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok is várják a látogatókat.
Videó - Huszárik Kata igazi csibészt nevel

Videó - Huszárik Kata igazi csibészt nevel

A Barátok közt Kertész Mónikáját alakító színésznő, Huszárik Kata közel húsz éve ismerkedett meg koreográfus férjével, kisfiuk pedig már tízéves. A kis Gergő igen belevaló srác, sőt olykor talán túlságosan is vakmerő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.