Lugosító citromkúra a sav-bázis egyensúlyért- könyvajánló

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 16. 19:10
A lelki egyensúly megteremtésének fontosságáról mindannyian hallottunk már. A legtöbben igyekszünk is minél többet törődni önmagunkkal, figyelni belső hangunkra, harmóniába kerülni környezetünkkel, ápolni lelkünket. Mi a helyzet azonban a testünk belső egyensúlyával?
Kevesen tudják, de a kémia órákat felidéző helyes sav-bázis egyensúly kifejezés igen nagy jelentőséggel bír megfelelő egészségügyi állapotunk, és ezáltal jó közérzetünk megteremtésében. De hogy jön mindehhez a citrom? Dr. Eva-Maria Kraske könyvéből kiderül.
Ha eddig úgy gondoltuk, hogy ami savanyú, az savasít, akkor bizonyára tévedtünk! Márpedig ha tévhitben éltünk, és emiatt nem figyeltünk oda az étkezéseink során a helyes sav-bázis egyensúlyra, nagyon valószínű, hogy ebből fakadóan már tapasztaltunk kellemetlen tüneteket. Számos komolyabb betegség alapja ugyanis a magas gyomorsav-szint, de az olyan, sokak számára szinte mindennapos kellemetlen tünetek, mint a puffadtság vagy a reflux is sokszor erre vezethetők vissza. A most megjelent Sav-bázis egyensúly című kiadványból megtudhatjuk, hogy hogyan kerülhetjük el szervezetünk savtelítettségét pirulák és gyógyszerek nélkül, természetesen, egészségesen.
sav-bazis
A könyv egy kis kémia-órával, a sav-bázis fogalom megmagyarázásával kezdődik, hogy megérthessük az alapokat. Ezután egy egyszerű teszt segítségével könnyedén eldönthetjük, hogy saját szervezetünk túlzottan savas-e. Mivel gyakori problémáról van szó, valószínű, hogy kisebb-nagyobb mértékben mi is érintettek vagyunk.
A Sav-bázis egyensúly egy 8 napos kúrával segít visszaállítani szervezetükben a helyes állapotot. Ehhez először megismertet a különböző élelmiszerek pH-értékével, ehhez a praktikus sav-és lúgképző élelmiszerek listája nyújt eligazodást számunkra. Kiderül például, hogy a citrom a közvélekedéssel ellentétben lúgosít, míg a tejföl, a sajtok, a kávé, a fehér kenyér és a kukorica mind savképző hatásúak. A kúra pontos receptleírásokat is tartalmaz, hasznos bevásárló listával kiegészítve.
könyv
Dr. Eva-Maria Kraske könyve azonban nem csak a kúra leírását tartalmazza. Segítségével egy életre megtanulhatjuk az ételek kémhatását, hogy ne kelljen semmiről sem lemondanunk, és kiigazodjunk a megfelelő egyensúly megtalálásának útvesztőjében. A sav-bázis egyensúlyon alapuló étkezés ugyanis nem egy újabb trendi diéta, hanem egy életforma, amellyel nemcsak a testi, de a lelki béke is megteremthető, hiszen: „ép testben, ép lélek”!
Dr. Eva-Maria Kraske általános, valamint természetgyógyászattal, homeopátiával és palliatív medicinával foglalkozó orvos. Tanulmányait a müncheni Műszaki Egyetem orvoskarán végezte, és ott szerezte diplomáját. Természetgyógyászati tanulmányait Freudenstadtban kezdte, majd Hannoverben folytatta. Lehetőség szerint természetgyógyászati módszereket alkalmaz, és amennyiben szükséges, a hivatalos orvoslás diagnosztikai módszereit használja, így az úgynevezett integratív orvoslás követője.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.