,,A legfontosabb a rendszeresség!" - hangsúlyozza Dr. Gál Éva csecsemőgyógyász, aki 12 éve foglalkozik az alvásmedicinával.
Mindez igaz ez arra az esetre is, amikor már kialakult például az a rossz szokás, hogy órákig altatjuk a gyereket! Az elmúlt 12 év alatttöbb száz olyan család fordult meg nálam tanácsért, ahol az egy - másfél éves, esetleg nagyobbgyermekalvásiszokásaitkellett átalakítani.
A tét nem volt kevesebb, minthogy helyre áll-e a családi béke? A rosszul kialakított szokásokat azonban sokkal nehezebb megváltoztatni. Határtalan türelem, következetesség és persze idő kell ahhoz, hogy végre éjszaka aludjon az egész család.
Volt példa arra is, hogy aszülő nevelési elveivel nem egyezettaz, hogy szép fokozatosan, nyitott ajtónál, öt percenkénti simogatással, nyugtatgatással hagyjuk a gyereket szokni a tudathoz, hogy egyedül is el lehet aludni, hiszen természetes, hogy minden gyermek sír, sokszor igencsak erőteljesen, ha a megszokott babusgatás helyett hirtelen megváltoznak a körülmények, és ott marad egyedül a szobában.
Általában azonban, ha már odajut egy család, hogy felkeresnek az adott problémával, tényleg erős a szándék a szülőkben arra vonatkozóan, hogy visszakapják az éjszakai nyugalmukat - teszi hozzáDr. Gál Éva,aki maga is gyakorló nagymama.
Nekem nem volt módom ezen a téren elkényeztetni az unokámat - mondja mosolyogva -, mert amenyem a tanácsomra, még a babavárás alatt olvasta az„Aludj velem!”című könyvet, amelyet Dr. Kemény Jánossal hat éve együtt írtunk, a Madarász utcai Gyermekkórházban 12 éve működő Alváslaboratóriumban végzett tapasztalataink, megfigyeléseink és a gyermekorvosi praxis alapján.
Így mi azon ritka, jó kapcsolatban levő anyós-meny páros vagyunk, ahol az unokám édesanyja megfogadta a tanácsaimat, és jó alvót nevelt a gyerekből - teszi hozzá. Persze más a helyzet, amikor egy szülő nyugtalanító jeleket tapasztal a gyermek alvása közben. Ilyen esetekben nem kérdés, hogyszakemberhez kell fordulni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.