Kínában a legértékesebb fémnek tartották, a Tejutat is "ezüstfolyónak" nevezték. Konyhánkban is számos lehetőség nyílik arra, hogy az ezüstszín domináljon. Egy múltszázad eleji hangulatot idéző kép, ahol az ezüst falon egy visszafogott lágy színű kép tökéletes összhangot teremt.
Itt a jó idő és bizony a visszér, a visszeres lábak sokak számára okozhat kellemetlenséget. Statisztikák szerint a népesség 20-50 százalékát érint a visszér, visszeres láb problémája.
A bőrrák halálos variánsa, a melanoma gyakoriságának növekedése mögött, a figyelmeztetések ellenére a felelőtlen napozás és a szolárium használat közben elszenvedett bőrégésnek is jelentős szerepe van. Május 7-én számos országban hívják fel a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára.
Anyaság. Talán az egyik legszebb magyar szó. Fogalom, amellyel kapcsolatban azt is szokás emlegetni, hogy a nők két dologért képesek mindent megtenni, hogy ne legyen gyermekük, illetve még inkább mindent azért, hogy legyen. Anyának lenni hivatás, a nők egyedülálló képessége, és közben természetesen óriási feladat, kihívás, rengeteg mosoly, nevetés és legalább ugyanannyi könny és sírás.
Május 6-án, anyák napján új színfolt bukkan fel a világhálón. Két népszerű színésznő, nem mellesleg fejenként két-két gyönyörű gyermekkel büszkélkedő anyuka, Gubás Gabi és Farkasházi Réka nagy fába vágta fejszéjét. Indul az Anyakanyar.hu, naponta frissülő tartalommal, mindazoknak, akik az anyaság előtt, alatt, felett állnak, de minden kispapára és nagymamára is számítanak az oldal megálmodói.
Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára.
Beleznay Endre a közelmúltban a színpadon szenvedett balesetet: becsípődött a dereka és komoly fájdalmai voltak. Szerencsére ezúttal csak szerepe szerint gyötörte a kín a népszerű színészt, de mint mondja, az életben is megtapasztalt már hasonló panaszokat.
A kutatás eredményeiből nem csak az agy működését ismerhetjük meg jobban, de a depresszió, a skizofrénia, a figyelemzavar és egyéb, motiváció hiánnyal kapcsolatos mentális betegségek kezelésében is újabb távlatok nyílhatnak meg, nyilatkozták a Vanderbilt Egyetem kutatói.
A spárga (Asparagus officinalis) az aszparáguszok családjába tartozó kerti hasznos növényünk, amely hazánkban sem a kertekben sem a konyhában nem túl elterjedt növény.
A Bank of Georgia (Tbiliszi, Grúzia) új irodaépülete korábban a Szovjet Útépítési Minisztérium főhadiszállása volt, a 18 emeletes, összesen 13,500nm területet magában foglaló, védelem alatt álló épületet 1975-ben Giorgi Chakhava és Zurab Jalaghania tervezték.
Egészségnapot rendezett az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) május 3-án Budapesten, melyre 13-18 éves iskolások érkeztek. A Jól-lét és Egész-ség Kamaszkorban című egészségnap az elmúlt évek nagysikerű programjainak folytatása: az volt a cél, hogy serdülők élményeket és tapasztalatokat szerezzenek az egészséges életről.
A probléma az úgynevezett ön-tárgyiasításban rejlik. Pszichológusok szerint ugyanis gyakori, hogy a nők és a fiatal lányok annyira adnak mások véleményére, hogy külső szemmel nézik a saját testüket, és szinte csupán egy tárgynak érzik magukat. "Ha valaki folyamatosan aggódik a külseje miatt és szégyelli a testét, az étkezési zavarokhoz is kapcsolódhat. Az ön-tárgyiasításnak számos negatív következménye lehet" - magyarázta Marika Tiggemann, a tanulmányt író vezető pszichológus.
Újra megrendezésre kerül május 13-án a Fitbalance Aréna, Magyarország egyik vezető fitnesz-, wellness-, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos egészség- és mozgásfesztiválja. Ahogy minden évben, idén is hírességekkel együtt hívják fel a figyelmet az egészséges életmódra.
Bakos Zsuzsi life coach arról beszélt a Csak csajok műsorában, hogy milyen lelki vagy fizikai problémák léphetnek fel az anyukáknál a gyermek megszületés után
Nem vagy egyedül azzal, hogy utálsz mosogatni. Sokan vagyunk így ezzel. Sőt, ha hiszed, ha nem ezzel nagyanyáink sem voltak másképp. Ezért van tehát az a sok hasznos és gyors házi jó tanács, amit éppen ők találtak ki a munka megkönnyítésére. Nemcsak olcsó, de hatékony eszközöket vetettek be a mosatlan edényekkel szemben is sikerrel. Ezen eszközök nagy része szerencsére ma is rendelkezésünkre áll, jobb esetben ott lapul minden konyhában.
Ennek a növénynek a neve: Lucky Bamboo, de semmi köze sincs a bambuszok világához, hiszen a bambuszok több méter magasra megnövő kerti növények. Bizony kedves növénybarátok, itt egy kis átverés is van, de aki hisz a feng shui hatásába, mindenképp szerezzen be egy ilyen növényt, mert nem csak ránk, de egész otthonunkra szerencsét hoz ez a növény.
A párásító készülékeknek a legtöbben csak a pozitív hatásairól tudnak: kevésbé szárad ki a nyálkahártyánk, fűtési időszakban alacsonyabb hőmérséklet esetén sem fázunk. Ám ha nem cseréljük rendszeresen a készülék tartályát, akkor könnyedén válhat baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok melegágyává, amik levegőbe kerülve légúti panaszokat okozhatnak. Kialakulhat szem-, orr- és torokirritáció, influenzaszerű tünetek, vagy akár súlyos fertőzés is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.