Jagger volt felesége, Jerry Hall egykori szupermodell úgy érezte meg kell védenie gyerekei apját, miután a múlt héten a sztár zenésztársa megpróbált lerombolni egy legendát.
Mimi és Gergő, az X-Faktorból elsőként kiesett duó tegnap délelőtt szerkesztőségünkben chatelt olvasóinkkal. A Borsnak adott interjúból az is kiderült: még nem dolgozták fel a kudarcot.
Feléledt a szenvedély tüze Angelina Jolie és Brad Pitt között Budapesten. A pár az eddigieknél is látványosabban esett egymásnak a színésznő új filmjének forgatásán.
Sting énektudását hiába érte számos kritika, mégis a világ legnagyobb zenészeként tartják számon. Sorozatunk második részében Sting első házasságáról és kezdeti sikereiről olvashatnak.
Felszaladtak a kilók az egykori Év hangjára. Rúzsa Magdi a múlt héten egy étteremmegnyitón jelent meg, ahol tigrismintás ruhájában sokkal nőiesebbnek tűnt, mint néhány hónappal ezelőtt.
Daniel Radcliffe egy év alatt megduplázta vagyonát, amely már közel kilencmilliárd forintnak megfelelő összeg. Több, mint amennyi felett Vilmos és Harry herceg rendelkezik.
Újra összeállna a rockzene egyik legsikeresebb csapata, a Pink Floyd. Nick Mason dobos szerint a banda mindhárom tagja szívesen zenélne újra együtt, négy évvel a legutóbbi közös koncert után.
Mario Sepulveda az első chilei bányász, aki interjút adott a föld alatt átélt borzalmakról. „Szuper Mario” a történtek ellenére bányász marad, és már unja a körülötte kialakult felhajtást.
Sting énektudását hiába érte számos kritika, mégis a világ legnagyobb zenészei közé küzdötte magát. Sorozatunk első részéből kiderül: fiatalon gyűlölt állása volt.
Kárász Róbert elárulta, szívesen vezetné a Megasztárt. De viccelődne főzés közben híres emberekkel is. Ám a legjobban azoknak a beszélgetéseknek örül, amikor tinilánya osztja meg vele titkait.
Közel egy órán át zokogott vigasztalhatatlanul Mimi és Gergő az X-Faktor első döntője után. A fiatalok képtelenek voltak feldolgozni, hogy számukra véget ért a verseny, s az is megfordult a fejükben, hogy abbahagyják az éneklést.
Egyből két ember búcsúzott szombaton este az X-Faktorból. A mentorok ugyanis úgy döntöttek, hogy az első élő show leggyengébb produkcióját Mimi és Gergő nyújtotta.
Keith Richards övön aluli ütést vitt be egykori barátjának, Mick Jaggernek. A Rolling Stones gitárosa e hónap végén megjelenő, Life című könyvében ugyanis kitálal az énekesről, és a Stonesról olyasmiket árul el az olvasóknak, amelyek...
Hiába veszítette el Afganisztánban mindkét lábát és egyik karját Matthew Weston, szerelme, Bryony Bolland egy percig sem tétovázott, mikor a fiú megkérte a kezét.
David Carradine exneje meg van róla győződve, hogy a színész brutális gyilkosság áldozata lett, s a tetteseket – a bizonyítékok eltüntetésével – a thaiföldi rendőrök mentették ki.
Janicsák Veca számított rá, Wolf Kati szerint is elkerülhetetlen volt, ifjabb Bodnár Attila pedig a saját bőrén tapasztalhatta meg: apjuk hírnevével is meg kell küzdeniük az X-Faktorban.
Sokan szívesen bújnának világsztárok bőrébe, de a természet csak néhány embert ajándékoz meg ezzel az élménnyel. Õk voltak Hajdú Péter vendégei, többek között Paris Hilton hazai hasonmása.
A Kékmacsek leégése után új helyszín után kellett nézniük a Jóban Rosszban sorozat vendéglátósainak. Halász Kristófék egy erotikus klubot vettek birtokba.
Sör- és csokireklámokra kérték fel a kiszabadított chilei bányászokat. A hatvankilenc napig raboskodó vájárokról könyv és film is készül, a megélt szörnyűségek milliomossá tehetik őket.
Bármilyen különösen is hangzik, Schobert Norbi támadóinak köszönheti legújabb sikerét. A vércukor-index alapján összeállított ételei segítségével sok hazai híresség szabadult meg feleslegétől.
Nem fogadta kitörő örömmel egy iskola Angelina Jolie-t. Mivel állítólag kedvezőtlen fényt vet a szerb népre első saját rendezésű mozija. Egy pesti nemzetiségi suli nem engedte a diákjait statisztálni.
A hátsó ajtón osont ki, majd futva menekült Erdélyi Mónika az RTL Klub épületéből. A csatorna egykori sztárja, a kibeszélőshow háziasszonya így fejezte be tévés pályafutását.
Caramel él a nagy lehetőséggel: folyamatosan fellép, és lemeze is nagy siker. Legközelebb október 15-én 20 órakor a Nagymező utca–Király utca sarkon lesz látható-hallható.
A hatvanhét centiméter magas nepáli Khagendra Thapa Magar tegnaptól hivatalosan is a világ legkisebb férfija, miután világrekordját tegnap hitelesítette a Guiness Rekordok Könyve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.