Hatvanöt évesen is szexi táncot lejt a Nemzeti Színház előadásában, mindent elkövet, hogy fitt maradjon, de nem vív szélmalomharcot az idővel Udvaros Dorottya.
Több évtizedes barátság fűzi a Széki családhoz a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, Sebestyén Kátját. Curtis édesanyja a legnehezebb időkben is mellette volt, az énekesnő pótanyukájaként tekint Jutka nénire.
A TV2 egyik legsikeresebb game show-jába még lehet jelentkezni, de hosszú sorbanállásra kell számítania annak, aki szeretne hozzájutni a mesés fődíjhoz.
Huszonévesen az Abigélben szerette meg egy ország, hatvan felett pedig sorra nyeri a nemzetközi díjakat. Ő vagy a film, amiben játszik. Édesanyja Kossuth-díjas rendező volt, a lányai mégis teljesen más pályát választottak.
Pontosan húsz éve, 1999. október 27-én szerda este, a budapesti Nagy Lajos király útja és az Erzsébet királyné útja kereszteződésében lévő négyemeletes lakóház egyik második emeleti lakásában elfogták Ambrus Attilát.
A magyar énekes szerint az ügyvédek már egyezkednek a plágiumügyben, ugyanakkor a dalt jegyző norvég lemezlovas csapata azt állítja, május óta nem hallott egy árva szót sem Jollyék felől.
A világsztár énekesnő még 1992-ben volt Rózsa György show-jának vendége. A tévés szerint a főpróba estéjén több is történt, mint egy romantikus séta a Duna-parton...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.