Celeb

Péter Szabó Szilvi: Jólesik, ha megnéznek a férfiak 

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.11.04.

A NOX együttes egykori énekesnőjét megtalálta a szerelem, és megszületett a kislánya, Emma is, aki egy ideig az ő zenéire aludt el, de ma már Lady GaGát hallgat. 

Péter Szabó Szilviára külföldi útja után rátalált a szerelem: kolléganője, Völgyesi Gabi testvére, György lett élete párja.

– Nagyon boldogok vagyunk,  szerelmünk gyümölcsét, Emmát nagy szeretettel neveljük – mondta a Borsnak Péter Szabó Szilvia, aki 2016 novemberében adott életet kislányának.

Szilvi elmesélte, hogy Emmának már a születése óta az esti mese helyett énekel, és ha éppen nincs a gyerekkel, édesanyja felteszi Szilvi egyik lemezét, s akkor Emma rövidesen álomba szenderül.

– Emmával sokat ülünk az autóban, persze akkor is zenét kell hallgatnunk. De már nem Halász Judit és én vagyok a sztár, hanem Lady GaGa vagy éppen Beyoncé.

Szilvia és zenekara a nyarat és az őszt végigkoncertezte. Ilyenkor a papára és a nagymamára hárul a feladat, hogy Emmára ügyeljen, miközben a mamának a férfirajongók kocsányon lógó szemmel csápolnak. 

– Gyurinak ez nem okoz problémát, hiszen tudja, hogy számomra ő az igaz szerelem. Nekem pedig, mert nőből vagyok, nagyon is jólesik, hogy tetszem a férfiak­nak, hogy megfordulnak utánam az utcán.

Szilvinek most könnyebb időszaka van, amit Emmával és párjával tölt. – Szerencsére úgy választhatom meg a fellépések időpontját, hogy ne menjen a család rovására. Ha mégis ütközne, természetesen Emmáé az el­sőbbség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108712
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108712
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108712
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"