– Jövőbe látó horoszkópot soha nem készíttettem, de asztrológiai vonatkozású elemzést igen – mondta Hepi Endre a Retro Rádió műsorvezetője.
– Mérleg jegyű vagyok, a munkámból adódóan fontos, hogy kedvelt személyiség legyek. Az emberi butaság nagyon dühít, azzal ki tudnak hozni a sodromból. A harmóniára törekvés az életem minden területére igaz, de ehhez idő kellett, hogy kialakuljon. Az emberi kapcsolatok fontosak, de értékelni tudom a magam választotta egyedüllétet is.
– Az érdeklődésem a művészetek iránt nagy, de csak középszerűen alkotok. Amikor a gyerekeimet tanítottam rajzolni, igen büszke voltam a saját művemre. Leginkább a jó ízlés jellemző rám. Amióta az eszemet tudom, szeretem a zenét, és ez a rádiós munkámnál természetes is. Tanulgattam gitározni, a tánc pedig ifjúkoromban az egyik legfőbb szórakozás volt. Az életet a napfényes oldaláról közelítem meg. Hogy a külvilág milyennek lát, az az évek előrehaladtával kevésbé fontos. A Mérleg döntéshozatali nehézségét leginkább a feleségem szokta a fejemre olvasni. Amikor viszont eldöntöttem valamit, akkor már nem visszakozom. Alapvetően konfliktuskerülő vagyok, de ha van, azt igyekszem elsimítani, és hiszem, hogy viták nélkül nincs fejlődés. A sürgetést nem szeretem, a magam tempója szerint dolgozom. Életemben sok mindenbe, főleg sportokba belekezdtem, de soha nem volt gondom az elengedéssel. A rádiózást 24 évesen kezdtem, és azóta ez a fő csapásirány. Ebben kitartó voltam, mert érdekelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.