Egy pillanatra megállt a kés a levegőben, amikor Szijj Norbert azt mondta az egykori kézilabdázó Tápai Szabinának, hogy nem ismeri el, mint sportolót. Az edző sértésnek vette a kijelentését.
Hódi Pamelának sikerült rendeznie a kapcsolatát exe feleségével, Mazsival és kislánya, Nati miatt rendszeresen kommunikálnak. Ezt az egyensúlyt, pedig párjának, Bencének köszönheti.
Immár másodjára jutott tovább egyenes ágon a következő show-ba Békefi Viktória. A Sztárban sztár leszek! fiatal tehetsége úgy hiszi, 18 évvel ezelőtt elhunyt édesapja, odafentről egyengeti a karrierjét.
Egyáltalán nem lepődött meg Kocsis Dénes, hogy Fehér Balázs az ő menyasszonyát találta a legszebbnek. Azon a vádon viszont igen, hogy flörtöltek volna velük. Magát a műsorban nem tudta megvédeni, megtette most a Borsban.
Újra közelít egymáshoz Majka és Curtis – tudta meg a Bors. Jóban vannak, együtt fociznak, s egy jövőbeni Majka&Curtis formáció sincs kizárva. De drogproblémái ország-világ előtti kiteregetéséért Curtis ma is elítéli barátját.
Rudolf Péter 60 éves lett, az Üvegtigris pedig szintén a napokban nagykorú. 18. születésnapja alkalmából a Bors 18 legendát gyűjtött össze az ország kedvenc vígjátékáról.
Évekig távol voltak egymástól. Mostanában viszont sok időt tölt együtt külföldről hazaköltözött fiával Gergely Róbert. Az énekes-színész két házassággal a háta mögött is hisz abban, hogy hamarosan szerencséje lesz a szerelemben.
Dalt ír a 3 éves korában, tragikus autóbalesetben elhunyt Dávidka emlékére az édesapja. A Bors érdeklődésére a zenész telefonon közölte: a fájdalom feldolgozásában sokat segíti a munka. A zeneszerzés alatt végig a könnyeivel küzdött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.