A 2017-es Miss World Hungary, Koroknyai Virág egy dél-koreai valóságshow-ban szerepel, ahol kiderült, hogy egyik társával anyanyelvén is megértetheti magát.
A színész elképesztő testi átalakulásokra készül: összesen negyven kilót változik a súlya a következő hónapokban. De az eredményt már nem láthatjuk félmeztelen fotókon, mert a testét ügyvédei védik.
Túltette magát a szakításán Molnár Anikó. Az egykori modell visszatért az egyik legnépszerűbb társkereső oldalra, igaz, egyelőre csak a barátnője kedvéért, de azért sok férfitól kap üzenetet.
A sztár rehabilitációja továbbra is tart, de nehezíti a felépülését a változékony időjárás és a vírusos megbetegedések. Legnagyobb bánatára barátai legújabb kabaréján se tud megjelenni a Fészek Klubban.
A középiskolás Nagy Bogit mélyen érintette A Dal zsűrijének véleménye. Apáti Bence szerint ugyanis bugyuta volt a dala, míg Nagy Feró úgy gondolja, hogy nem ártana számára egy nagy szerelmi csalódás. De mit szól ehhez a barátja, Varga Szabolcs?
Nagy szerelem volt köztük, az élet mégis elsodorta őket egymástól. A fiuk mint kapocs, úgy fogta őket össze, a színész halála előtti utolsó éveiben pedig újra szoros lett a viszonyuk.
Az örökösnő üzleteit vagy társtulajdonosként vagy üzletvezetőként mások viszik tovább, hogy ne kelljen őket felszámolni. A fánkozó Andy Vajna álma volt, ezért is szeretné Tímea megmenteni.
Filmbe illő jelenettel, az utolsó húsz centesével hat számjegyű összeget nyert a mulatós énekes. A mélyszegénységet is jól ismerő Guszti nem felejti el, honnan jött, anyagi és szakmai sikerei mellett családját és felfedezettjeit is támogatja.
A sportrajongók döbbentek nézték, amint Az éhezők viadala sikertrilógia ausztrál színésze, Liam Hemsworth Nick Kyrgiosszal küzd a melbourne-i teniszpályán.
Remek formában van, pedig nem kímélte az élet. Úgy érzi, visszahúzódó személyisége és a magánéletében átélt sok stressz is közrejátszhatott abban, hogy rákos lett. Miután legyőzte a gyilkos kórt, új életet kezdett, és közel a...
Szokatlan roma szépségversenyt hirdetett Emilio és felesége, Tina. Ezúttal kevés, ha valaki bájos arccal és formás alakkal rendelkezik. Ugyanis egy igazi nő a fakanalat is jól forgatja a házaspár szerint.
A szép színésznő szerint karaktere még tartja magát az eredeti elképzeléséhez, miszerint a főnökkel sosem szabad összejönni. A szélsőséges érzelmekkel vezérelt Kuna Kata viszont el tudja képzelni, hogy maga is keveredne hasonló szituációba.
Egy olyan ötlettel állt elő Zámbó Jimmy fia, amivel végre kiléphet apja árnyékából. Krisztián úgy döntött, hogy szépérzékében bízva a magyar hölgyeket szeretné felöltöztetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.