Celeb

Zenét írt fel az orvos Balázs Fecónak

Bors

Létrehozva: 2020.02.11.

Nemrég még az egészségéért aggódtunk, a héten pedig már életmű koncert sorozatra indul Balázs Fecó. A kétórás fellépések egy húszévesnek is megterhelőek, de a hetven felé közelítő rockerre gyógyírként hatnak.

Forrás: Móricz István

Pénteken kezdődik Balázs Fecó tavaly beígért életmű koncert sorozata a debreceni Kölcsey Központban a tizenhat fős baráti zenekarral  és állandó vendégművészként Szűcs Antal Gáborral.

A tavalyi három telt házas előadás után idén harminc koncertre készültünk, aminek egyik állomása Budapesten lesz május elsején a Tabánban. Lesznek az elmúlt ötven évből képek, videók háttérkivetítőn a Neoton, a Taurus, a Korál, és a szóló időkből. A tervezett kétórás műsor 25–30 dal, a sorrend pedig a közönség reakciója szerint változhat – mondta a Borsnak Fecó, akinek az önálló előadóestjei idén is folytatódnak.

A Korál együttessel utoljára 2018-ban lépett fel, és nem tartja kizártnak, hogy 2021-ben, amikor 70 éves lesz, újra összeállnak.

Jó hír számomra, hogy az orvosom szerint a legjobb gyógyszernek a fellépések bizonyultak. Hajt a közönség szeretete és a siker élménye. A kon­certek olyan adrenalinlöketet adnak, amit mással nem lehet pótolni.

Kevesen adnak ma már olyan koncertet, ahol minden jegy elkel, de a miénk ilyen, és örülök, hogy nekem ez még mindig megadatik. Annyi élmény maradt meg és ér még napjainkban is, hogy új szerzemények írása is foglalkoztat. Akár egy új album is születhet, amiről Horváth Attilával, a dalaim szövegírójával beszélgetünk.

Szerintem össze fog az jönni. Ötven éve vagyok a színpadon és rengeteg közös emlékem van a velem együtt idősödő közönséggel, de mindig jön egy-egy újabb generáció, és a dalok őket is megérintik, bennük is emlékeket idéznek fel. Ezért lehet, hogy apák, gyerekek és unokáik is ott vannak a nézőtéren. Ilyen orvosságot nem lehet kapni a patikában – mondta Fecó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019014
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019014
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség