2011. 11. 07.
Addig én sem alszom, míg haza nem ér a kamasz
„Anyaaaaaa, elmehetek vasárnap egy Halloween buliba?” - pislog rám nagy szemekkel. Persze – válaszolja a szám, bár belül az agyam nemet sikít. Vasárnap este, készülődés. Farmer, fekete póló, szempillafesték, ennyi. Mint minden nap. Mégis másként nézem a készülődést. Banális kérdéseket teszek fel századszor is: telefonod megvan? Fel is van töltve? Pénz van nálad? Igazolvány, kulcs? Ugye tudod, hogy bármikor hívhatsz? Nem fogadsz el italmeghívást, csak olyat iszol meg, amit előtted bontottak fel, stb., stb., ezredszer is. Igen, anyu, tudom, tudom, tudom, ezt is tudom – mondogatja türelmesen. Fél hétkor elindul, fél hét után öt perccel már szeretném felhívni, hogy azonnal fordulj vissza! Hányingerem van az idegességtől, rémképek vonulnak fel az agyamban, nyugtatom magam, hiszen én engedtem el, én is jártam bulizni, ugyan mi baja lenne?
kamasz